Érdekes kísérletet kezdeményezett a Klauzál Gábor Általános Iskola: egy teljes iskolanapon keresztül olvasásra ösztökélni a mai gyerekeket, akikről úton-útfélen azt hallani, nem szeretik ezt a tevékenységet. Amikor a helyszínen megkérdeztem a szervezőpedagógust, Kovács Szabinát, hogyan fogadták a diákok a kezdeményezést, az alaphipotézissel szöges ellentétben állókról számolhatott be: „Nagyon változóan fogadták. Volt olyan, akit maga a rekordkísérlet hozott lázba, másokat pedig az, hogy Harry Pottert olvashatnak, így még ha nem is szeretnek annyira olvasni, vállalták a kihívást.”

A jelentkezés persze teljesen önkéntes alapon zajlott, és előzetesen az is félő, hogy nem fejezik be 16 óráig. Sorra váltották egymást a fiatalok, hogy 1-10 oldalt hangosan elolvashassanak (nem titok, én is bekapcsolódtam, jó célért bármit!).

Kovács Szabina azt is elárulta, azért választották a Harry Pottert, mert nagyon népszerű a gyerekek között, valamint hosszú is, így nem kell attól félni, hogy hamar elfogy, és akár egy másik alkalommal folytatni is lehet.

Hiszen a távlati célok között az szerepel, hogy a mostani próbajellegű történetet kiterjesszék egy több napon át tartó, éjjel-nappal zajló olvasási kísérletté.

A mai napon az első kötetet biztos kivégzik, és a második részbe is nagy valószínűséggel belekezdenek.

ÉR.