Moldova fővárosában, Chisinau-ban rendezték meg október 10-én, szombaton az ifjúsági latin világbajnokságot, amelyen Balázs Márk és Keresztszegi Ramóna Maja, valamint Csorba Máté és Haddad Sabrina is indultak.

Utóbbi páros női tagja Haddad Sabrina. A lány jelenleg a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 12. osztályos diák, korábban a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolába járt. 9 éve ragadta magával a tánc szenvedélye, a szentesi Szilver Táncsport Egyesület tagja. Máté felvidéki, ő a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban tanul.

Sabrina és Máté

A két fiatal tavaly november óta táncol együtt, tehát 10 hónapos munka előzte meg a világbajnokságra jutásukat. A korábban elért eredmények miatt vehettek részt a megmérettetésen: a magyar ranglista vezetői, a világban pedig a 42. helyen tartják őket számon.

Összesen 68 páros indult, köztük amerikaiak, bulgárok, lengyelek és németek is. A versenyzőknek többek között rumbát, szambát és cha chát kellett táncolniuk. Sabrina és Máté a 38., a másik magyar páros, Ramóna és Márk 40-42. helyezést ért el a rendkívül erős mezőnyben.

Sabrina portálunknak elmondta, a jövőbeli tervei közé tartozik, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait. A lány köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták őt az idáig vezető úton.

Megyeri József