Mártélyon, pénteken ünnepi közgyűlés zajlott, a testvértelepülések delegáltjainak részvételével, Nyárádremete és Oromhegyes, így a vendégek is részesülhettek az örömteli percekben. Örömteli, hiszen a 20 éves egyesület egy ’86-os Nivát tudott lecserélni egy nulkilométeres Suzuki Vitara terepjáróra.

De korábbra ugorjunk vissza, nevesül ez év januárjára, amikor a pályázati kiírás megtörtént, akkor döntöttek úgy, hogy megpróbálkoznak elnyerni az autót. A pályázat során segítségükre volt az Országos Polgárőr Szövetség, pontosabban csak a legvégén, a feltöltésnél, egyébként az egyesület vitte sikerre a projektet – tudtuk meg Rózsa Szilvesztertől, az egyesület elnökétől.

A tűzoltóság, rendőrség képviselőin (és ugye a vendégeken) kívül részt vett a megyei polgárőr szövetség elnöke is, Batiz István, aki üdvözölte az ilyen kezdeményezéseket, és gratulált az egyesületnek.

Borsos József, Mártély polgármestere kiemelte, hogy nem régiben egy „Polgárőr Község” kitüntető címet is átvehettek, így felülmúlta az idei év, a közös munka azt, amire egyébként számított. Hozzátette, hogy még 50 és 100 és még több évet kíván a polgárőröknek, hogy tartsák fenn továbbra is hatékonyan a közbiztonságot, az autókat meg majd cserélgetjük, ahogy telnek az évek –fogalmazott.

A gépjármű tulajdonjoga az egyesületé, azonban nincs kizárva, hogy egyes fenntartási költségekben fogjuk kérni az önkormányzat segítségét – nyilatkozta portálunknak Rózsa Szilveszter. Nem mellesleg a pályázat keretein belül az autó mellé járt egy nyári és téli gumiszett is, biztosítás is.

„Mindenkinek meg szeretném köszönni, aki bármiben is segített a gépjármű beszerzésében, ugyanis ez egy nagyon nagy dolog, hálás vagyok, és borzasztóan örülök, hogy itt van az autó” – mondta csillogó szemekkel Rózsa Szilveszter tudósítónknak.

 

G.