Már kora délelőtt beindult az élet a Kossuth téren, mintegy 120 gyermek készített rajzokat ősz témában. Erről itt írtunk.

Délben megnyílt a 62. Őszi Tárlat az Alföldi Galériában, majd Szabó Ábel kiállítása a Tornyai János Múzeumban.

Ezzel egyidőben a Fresco Bello Zászlóforgató és Zászlódobáló Csoport vonult fel a sétálóutcán. A győri csapat produkciója vonzotta a tekinteteket, sokan meg-megálltak, hogy megnézzék a nem mindennapi műsorszámot. A bemutató során több méter magasban repkedtek a színes zászlók.

Ezt követően a JaMese lépett fel. A zenekar etno-jazz stílust képvisel, Molnár Emese szabad asszociációit és történeteit jeleníti meg zenében. A vásárhelyi születésű énekesnő saját dalai ebben a projektben nyerték el végleges formájukat 2013-ban. Azóta megjelent a Csak a Napba című első lemezük, amellyel egyre szélesebb közönséget hódítanak meg.

A programok mellett az Őszi Vásár is tökéletes kikapcsolódást biztosított. A standoknál a legkülönfélébb portékákat vásárolhattuk meg; házi sajt, szerencsepatkó és kürtőskalács egyaránt szerepelt a kínálatban.

Megyeri József