Boszorkányos óvópedagógusok is eljöttek a makói múzeumba

Múzeumpedagógiai évnyitót rendeztek pénteken a makói József Attila Múzeumban. Az Őszi Fesztivál első programján egy szakmai fórumot tartottak, melynek lényege, hogyan lehet az óvodai nevelésbe bevonni a múzeumokat. Az óvónők egy éjszakai tárlatvezetésen is részt vettek, valamint bemutatkozott a csíkszeredai Boszorkák Bábcsoport is.

17 szírt csempészett, öt évet kapott

A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. S. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 5 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. 

Közös éneklés és lekvárfőzés Székkutason

Azért van abban valami felemelő, amikor több tucat óvodás és kisiskolás énekel közösen… Székkutason pénteken délután ez megvalósult, amikor is a település csatlakozott az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című országos programsorozathoz egy, az Emlékházban megtartott rendezvény erejéig. 

Október 4-én nyílik Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában

Október 4-én, vasárnap délben nyílik meg a legnagyobb múltra visszatekintőhazai kortárs képzőművészeti kiállítás, a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában. Az eseményen köszöntőt mond Almási István Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője. A tárlatot Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja nyitja meg. A vernisszázson közreműködik az Esszencia Zenekar.

Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

2015. nyár végétől elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta. Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatok ellátására, a motorokat futárpostai területen tesztelik – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

 

Dédapáikat követik a fogatok bakján a Mezőhegyesen versengők

Több generációs lovas famíliák fiataljai versengenek vasárnapig a mezőhegyesi fogathajtók világbajnokságán. A megkérdezettek dédapái is a bakon ültek, így jó pár évtizedes múltra vezethető vissza az egyes családokban a lovak iránti szeretet. A 7 esztendős lovak kategóriájában nem sikerült dobogós helyet elérni a magyaroknak.

Tej, origami, boncolás – Kutatók Éjszakája Vásárhelyen

A tudomány világa sokaknak száraznak és érthetetlennek tűnik. Pedig, ha egy kicsit is beleássuk magunkat, rádöbbenhetünk, hogy mégsem az. Ebben segített a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a Kutatók Éjszakáján, pénteken.

Mozgás, táplálkozás, szűrések

Az Egy lépés az egészségünkért program szűrőbusza szeptember elején Mártélyon járt. Az alábbi cikkben megszólal néhány mártélyi lakos, hogy elmondják tapasztalataikat, véleményüket.

Egyfajta kulturális program is

Dr. Berecz Zsuzsanna, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. szegedi központjának orvosigazgatója beszélt Az Egy lépés az egészségünkért programról.

Többlettámogatásban részesülnek a tejtermelő gazdák

Az idén a tervezetten felül mintegy 4 milliárd forint többlettámogatást kapnak a tejtermelők a kialakult válsághelyzetre való tekintettel, ezen felül a területalapú támogatások előrehozott kifizetése is átmenetileg segíthet a gazdák likviditási helyzetén – mondta Czerván György a Közös Agrárpolitikáról szóló szakmai konferencián az OMÉK-on.

Átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatást igénylők figyelmébe!

Az MVH felhívja a figyelmét, akik a 2016-os támogatási évben átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatás iránt támogatási kérelmet kívánnak benyújtani, hogy a az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 2015. augusztus 4-étől módosult. Ennek eredményeképpen a tejértékesítési jelentés benyújtása jelentősen egyszerűsödött!

Két héten át vár az Algyő Napi Rendezvénysorozat

Izgalmas és változatos programokkal várják az érdeklődőket Algyő nagyközség Faluházába és könyvtárába, ahol többek között megelevenednek az I. és II. világháború katonáinak emlékei, valamint a helyi Fürge Ujjak alkotói kör kézmunkái.

HLKC: Gyulán játszik a hétvégén a csapat

Az elmúlt hétvégén sikerrel kezdte a NB II-es bajnokságot a HLKC, Gaál Adrienn tanítványai a Lajosmizsét győzték le a Balogh Imsi Sportarénában. A soron következő hétvégén idegenbeli meccs vár a lányokra, Gyulára utaznak.