HÍR-védjegyet kapott a makói hosszúgyökér

HÍR, azaz Hagyományok-Ízek-Régiók védjegyet kapott a makói hosszúgyökér. Az elismerést Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kádár József, a Csanád és Térsége Gazdakör elnöke vehettte át csütörtökön Budapesten, a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK). Öt esztendő alatt eddig 56 pályázó 126 terméke kapta meg ezt a díjat.

A mezőgazdasági közfoglalkoztatás Makón is egyre népszerűbb

Egyre több makói gazdálkodó dönt úgy, hogy idénymunkában adna kenyérkereseti lehetőséget közfoglalkoztatottaknak. Ennek adminisztratív hátteréről tájékoztatták csütörtökön a Maros-parti település munkaügyi központjában az érdeklődőket.

Ünnepi szentmise a Dóm új lépcsőin

Ünnepélyes keretek között adták át – felújítást követően ­– a szegedi Dómot, csütörtökön este. Rengeteg érdeklődő, meghatottság, emelkedettség, ÜNNEP – ahogyan egy ilyen templomhoz, egy ilyen szegedi „jelképhez” méltó.

Így lesz 20 ezerből 5 ezer

A magyar történetírás sokáig tiltott – és most is sok tévedéssel teletűzdelt – momentumára emlékeztek, illetve kiállítással tisztelegtek az áldozatok előtt csütörtök délután az Emlékpontban. Az 1944-45-ös délvidéki magyarellenes szerb népirtás fájó pillanatai jelentek meg a most nyíló időszaki tárlat tablóin.

Barcsra több mint 1000 migráns érkezett ma

A mintegy 1100 illegális bevándorlót 15 óra körül húsz horvát busszal vitték a Dráva-hídhoz, a horvát-magyar határra, onnan rendőrök kísérték őket az ideiglenesen kialakított pihenőhelyre, ahol segélyszervezetektől élelmiszert, italt, gyümölcsöt kaptak.

A magyar kormány súlyosan hibásnak tekinti a kvótarendszert (+video)

Országgyűlési vitát kezdeményez a kvótarendszerről a kormány, amely szeretné megismerni az ügyben a parlamenti pártok véleményét mielőtt határoz arról, hogy bíróságon támadja-e meg az uniós kvótadöntést – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a "Kormányinfo 24 – Mit miért tesz a kormány?" című sajtótájékoztatón, melyet Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral tartott közösen.

Érzékeny reagálás a környező világra

Az elmúlt év legjobb alkotásaiból megnyílt a 33. Magyar Sajtófotó kiállítás Szegeden, a REÖK Palotában. Több száz fénykép árulkodik a közelmúlt közgondolkodásra számot adó témáiról. 

Házhoz jön és hatékony

Csütörtökön, Székkutason járt az Egy lépés az egészségünkért program szűrőbusza és csapata. Az Egészségház (és környéke) adott teret a vizsgálatoknak.

Ragyogó arcok és vigyázó kezek – új játszótér a Széchenyi téren! – Galériával!

A Tiszta Szívvel Egyesület az elmúlt tíz évben hat játszóteret adott át – csütörtök délelőtt a legújabbat. Hódmezővásárhelyen a Széchenyi téren óvódások és iskolások csoportjai várták, hogy végre nekilódulhassanak és átvehessék az uralmat az új játékok felett. 

Naponta hetven hirtelen szívhalál van Magyarországon

Magyarországon naponta hetvenen halnak meg hirtelen szívhalálban, holott ha a szívinfarktus jeleit észlelve azonnal mentőt hívnának, jelentősen javítani lehetne a túlélési statisztikákat és az infarktus utáni életminőséget - hívta fel a figyelmet Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Isten éltesse Rozi nénit!

Tóth Sándorné szeptember 24-én ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere köszöntötte.  

Labdarúgás: Bogdán volt a Liverpool meccs hőse

Először játszott tétmérkőzésen a nyáron Liverpoolba igazoló Bogdán Ádám. A magyar játékos a Carlisle elleni Ligakupa meccsen őrizhette a kaput. A vörösök végül a tizenegyes párbaj után jutottak tovább, ebben pedig Bogdánnak is nagy szerepe volt.

Csontfelfedezés és kókusztej-kóstoló a múzeum afrikai játszóházában

A csontok titokzatos világával ismerkedhetnek meg kicsik és nagyok a Móra Ferenc Múzeum Afrika-játszóházában szeptember 26-án, szombaton. A családi matiné keretében kókusztej kóstolással és kézműveskedéssel is várják az érdeklődőket a múzeumpedagógusok 10 és 13 óra között.

HFC: Megyei rangadóra készül a csapat

Szeptember 26-án szombaton újabb idegenbeli mérkőzés vár az NB III Középcsoportjában szereplő HFC-re. Kökény Attiláék ez alkalommal nem utaznak messzire, a szomszéd várat kell bevenniük, a SZEOL SC ellen bizonyíthatnak.