Bármikor elmehetünk üdülni

Igaz vége a nyárnak, de ennek ellenére elmehetünk pihenni, utazni akár sportolás, akár pihenés céljából is. A Rádió 7 Épkézláb műsorának a vendége Dr. Ciortea Péter belgyógyász aneszteziológus volt.

A csatorna és az út kérdésköre(i)

Lakossági fórumot tartott Kishomokon a Kiskert és a Tücsök utca kereszteződésénél Benkő Zsolt önkormányzati képviselő, hétfőn késő délután. A csatornázás rendben halad, lassan véget ér, az út még több kérdést vet fel.

Szeptember végéig jelentkezhetnek a magyar diákújságírók

Rádiózz, interjúzz, alkoss véleményt és vond be diáktársaidat is a párbeszédbe! jeligével az Európai Parlament támogatásával Diák rEPorters címmel diákújságíró pályázatot hirdet a Prime Time Communications minden 14-18 éves középiskolás iskolarádió-, és iskolaújság-szerkesztő, szerkesztőség számára. A kétfordulós verseny győztes csapata egy brüsszeli
kirándulást nyer.

Origo: miniszter marad Lázár János

Nem mond le Lázár János – ezt maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be sajtótájékoztatóján. Délben még nem lehetett tudni, hogyan reagál arra, hogy Rogán Antal lett a miniszterelnök kabinetfőnöke. Orbán Viktor hárította az újságírók ez irányú kérdését, azt mondta, csak az után beszél Rogán és Lázár feladatmegosztásáról, miután megvédték a horvát határt - írta meg az origo.hu.

Lázár: gyorsítja az ügyintézést a jövő héten a Ház elé kerülő csomag

– A jövő héten a Parlament elé kerülő törvénycsomag a polgárok ügyinek gyorsabb intézését fogja szolgálni – mondta el Lázár János hétfőn, a Parlament plenáris ülésén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali kérdésre reagálva ismertette: 1,3 millió olyan ügy keletkezik egy év alatt, amelyeket az állam nem képes 60 nap alatt elintézni.

 

HLKC: Magabiztos győzelem a szezonnyitón

Szombaton elrajtolt a női kézilabda NB II Délkeleti csoportja, ahol a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club is érdekelt volt. Gaál Adrienn tanítványai hazai pályán fogadták a Lajosmizsét.

Pollenjelentés Csongrád megyében

A szegedi monitorozó állomáson mért adatok alapján a 38. héten (2015.09.14-09.20.) térségünkben a parlagfű (Ambrosia) pollenjének mennyisége a közepes (22-26 db/m3) és a magas (56-76 db/m3) szint között ingadozott. 

Frissítés után összedőlhet az iPhone

Minél többet használod az iOS 9 rendszert, annál kevésbé fogod érteni, eddig hogyan boldogultál nélküle – imígy szól az Apple nyitó oldala. Hát, nem biztos…

Tisztújítás a Fidesznél

A FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 2015 őszi soron következő Tisztújító Kongresszusa előtt a Csongrád 04. választókerület helyi szervezetei is megtartották tisztújító és küldöttválasztó taggyűléseiket az elmúlt hetekben.

Negyvenöt eljárást kezdeményezett az ügyészség

Negyvenöt újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt a hétvégén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Orbán: A bevándorlók nemcsak dörömbölnek, hanem ránk is törik az ajtót

Az illegális bevándorlás kérdése olyan erővel tört be az életünkbe, hogy most erről kell jelentést tennem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben napirend előtt. A kormányfő köszönetet mondott a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak.

Állami földek kerülhetnek magánkézbe – véli a makói Jobbik

Állami tulajdonban lévő földek kerülhetnek hamarosan magánkézbe - emelte ki Kiss Attila, a Jobbik 4-es számú választókerületi elnöke hétfői makói sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a földhaszon bérleti szerződések a későbbiekben azt eredményezhetik, hogy a Fideszhez köthető vállalkozások, magánszemélyek elővásárlási jog alapján privatizálhatják az utolsó állami tulajdonokat.

Az első fiatal fogatlovak VB-je Mezőhegyesen

Ilyen még nem volt – most először rendezik meg a Fiatal Fogatlovak VB-jét Mezőhegyesen, ami azért számít különlegesnek, mert ezzel a versennyel fogják bevezetni a lovakat a későbbi rájuk váró feladatokra, versenyekre. A nemzetközi versenyen kilenc nemzet lovai, fogatai fognak részt venni. Vendégem volt a hétfői Napraforgóban Papp István Tibor a Mezőhegyesi Állami Ménes ügyvezetője. 

Mórahalmon, Makón folytatódik a munkaügyi road-show

A héten a harmadik és a negyedik állomásához érkezik a Mi fán terem? című előadássorozat. A szegedi, csongrádi és kisteleki fórum iránti érdeklődés meghaladta a várakozásokat, hiszen összesen 120 olyan vállalkozás képviseltette magát a programokon, amelyek érdeklődnek az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai iránt. 

Újra itt a Hiszk – Faktor!

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum ismét megrendezi hagyományos Hiszk-Faktor nevű zenei vetélkedőjét a Zene Világnapján, október 1-jén, délelőtt 10 órakor a Fekete Sas Rendezvényház báltermében.