2015. szeptember 10. napján a Luxemburgi Bíróság (EU) egy munkajogi tárgyú előzetes kérdésben döntött. A spanyol National High Court of Spain bíróság azzal az előzetes kérdéssel kereste ugyanis meg az Európai Unió Bíróságát, hogy állandó vagy szokásos munkavégzési hely hiányában munkaidőnek minősül-e az utazási idő a munkaidő szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv alapján. A tényállás szerint a Tyco elnevezésű vagyonvédelmi cég alkalmazottait úgy foglalkoztatta, hogy azoknak nem volt állandó vagy szokásos munkavégzési helyük, hanem azok a munkájukat otthonról, ingázva látták el. Ez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy a műszaki szakemberek minden nap kaptak egy listát a következő napi teendőkről, ami magánszemélyek, ipari, illetve kereskedelmi létesítmények felkeresése volt. A munkanap folyamán a központtal céges telefonon keresztül tartották a kapcsolatot és a cég járművével is közlekedtek. Az utazási idő esetükben a napi több órát is elérhette. Miután az utolsó napi munkával végeztek, hazamehettek, feltéve, hogy egyéb utasítást nem kaptak. A munkáltató álláspontja szerint a munkaidőnek az az időtartam tekinthető csupán, amit a munkavállalók az első ügyfélhez történő kiérkezés és az utolsó ügyfélnél történő munkavégzés befejezése között munkával töltenek. A kezdeti oda majd pedig a hazautazás ugyanis nem a munkáltató érdekében végzett tevékenység, hanem már pihenőidő. A Bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Hogy miért nem, kiderül a HR Portal jogi szakértőjének írásából.