Minőségi cipők a Punto-ban

Gandis Róbert a Punto cipő, papucs és ruházati üzlet tuljadonosa volt a vendégünk a szombati családi magazinban a Rádió 7-ben akitől megtudtuk, hogy miért fontos minőségi cipőt vásárolnunk. 

Az apátfalvi Langó-család álma 8 év alatt vált valóra

Nyolc esztendő kellett ahhoz, hogy az apátfalvi Langó-família megvalósíthassa azt az álmát, miszerint tájházzá alakítsák át egykori otthonukat. A család és a község egykori életét befogadó épületet vasárnap adták át ünnepélyes keretek közt. Szinte az egész település megmozdult, régi tárgyakat hoztak a helyiek, illetve segédkeztek a felújításban.

Muzsikával ünnepelni a dalt

Az együtténeklés öröme, a népi hagyományok szeretete hozta össze vasárnap délután azt a 14 hangszeres, táncos, énekes produkciót, amely az Ünnepi Dalos Találkozóra gyűlt össze a vásárhelyi Fekete Sas dísztermében. 

A kiváló makói vöröshagymáról a zamata árulkodik

Annak ellenére, hogy az idei év mind minőségben, mind mennyiségben kedvezett a makói vöröshagymának, a helyi gazdák borúlátóak a jövő tekintetében. Ez a hétvége azonban a szórakozás jegyében telt, vasárnap is színes programok várták az érdeklődőket a hagymafesztiválon. Még az óriási faoszlopok is elkészültek, melyeket csütörtökön kezdtek el faragni.

Miniszteri látogatás a magyar-szerb határ térségében

Az Ideiglenes Biztonsági Határzár építési munkálatait és a Határozott Fellépés 2015 gyakorlat vezetési pontját tekintette meg szombat délután Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök, a magyar-szerb határ térségében.

Gát-Túra: Ferencszállásról gyalogoltak Makóra

Tizenkét kilométeres távot tettek meg vasárnap az úgynevezett Gát-Túra résztvevői. A kis csapat Makón buszra szállt, s Ferencszállásig utaztak, ahonnan a töltésen visszagyalogoltak a városig. A Makó Kistérségi Egészségfejlesztő Iroda már nem először szervez ilyen jellegű túrát.

Mi kell a szerencséhez?

Szerdán lencseleves volt az ebéd, s miközben ettem, felmerült bennem a gondolat, hogy ha nem Szilveszter éjjelén, hanem év közben eszünk lencsét, és erősen koncentrálunk, keresztbe tesszük az ujjainkat, és azt kívánjuk, legyen miénk a lottó ötös, vajon sikerül-e nyerni. Nos, a válasz: nem. Legalábbis a jelek szerint nem ezen múlik. A lencse csak Újévkor hatásos, viszont az esztendő minden napján jól tud esni!