Makó szinte egybeforrt a hagymával, ha jó minőségű levesbe valót akarunk venni, akkor az csak a Maros-parti településről vagy környékéről származhat. Péntektől – három napon át – minden erről a növényről és termelőiről szól. Agrárfórummal, zászlófelvonással és lovasok, mazsorettek és fúvósok felvonulásával vette kezdetét a 25. Makói Hagymafesztivál.

– Ez már a hatodik vagy a hetedik fesztivál, melyre átjövünk Szegedről, sajnos, ez  mostani egy kicsit esős, de akkora gond azért nincs – mondta Horváth Péter. A fiatalember párjával, illetve 3 hónapos fiúkkal, Bercivel érkezett. Nem csupán a programok, hanem a jóféle hagyma miatt is jöttek Horváthék. – Panelben lakunk, a boltban vesszük a zöldséget és a hagymát, aminek valahogy nincs íze, ezért egy kisebb zsákkal akarunk innen vinni – vette át a szót párjától Zsuzsanna. Még megbeszélték, hogy esznek is valamit, ami után Péter sört iszik, így haza már asszony vezet.

– Dédszüleinktől megtanulhattuk, hogyan kell a megfázásra hagymateát készíteni, emellett érelmeszesedésre, fog- és torokfájásra, sőt, még szeplők, fülbaj és torokgyík ellen is milyen jó hatással van a makói vöröshagyma – mondta megnyitójában Farkas Éva Erzsébet. A polgármester hozzátette: ezen a hétvégén a hagyma, az étkek és a szórakozás kerül az előtérbe, így egy kicsit ki lehet lépni a mindennapok taposómalmából.

A szemerkélő eső ellenére egyre többen érkeztek a fesztivál helyszíneire. A Korona előtti fabódéknál hagymás ételeket kínáltak az árusok, valamint az itt felállított gasztroszínpadon színes koktélok készültek. A közelben lévő szökőkútnál lévő nagyszínpadnál pedig egymást váltották a fellépők. Többek között bemutatkozott a Ladybird Stúdió, utána pedig a Gypo Circus koncertezett.

Munkatársunktól. K.