Az optikusok a legjobb focisták Makón – Véget ért a Maros Kupa 2015

Az idén tizenegy csapat küzdött Makón a Maros Kupáért. Vasárnap rendezték meg az utolsó fordulót. A kupát végül a Bálint Optika hódította el, az Aranycsapatot verték 5:3-ra. A bronzérmet pedig az Olympic szerezte meg, miután 4:2-re nyertek a Nyárfa Sörözővel szemben. A győzteseket a Rádió7 is díjazta.

Közel kétezren látogattak el a Szobori búcsúba – Galériával!

Szeptember 6-án, vasárnap felidézték az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeztek a búcsúra. Az ünnep alkalmából kitárult a székelykapu és ingyenes programokkal várta a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A hagyományokhoz híven a monostor romjai között bemutatott ünnepi szentmisén adták át a Szer Üzenete -díjat, amellyel idén Juhász Antal néprajzkutatót, egyetemi tanárt tüntették ki. 

Egy napra csak, de újból benépesült Bogárzó

Egykoron közel kétezren, napjainkban pedig alig tizenöten laknak Bogárzóban. A Makóhoz tartozó tanyaközpont tepmlomjánál vasárnap búcsút rendeztek, amire több százan jöttek el. Talán újból benépesül a környék, nemrég egy hódmezővásárhelyi család vett itt tanyát, s csábítják ide a barátaikat.

Több mint 500-an sportoltak Mártélyon – Galériával!

Közel 500 fő sportolt vasárnap a Mártélyon megrendezett Bodnár Bertalan Teljesítménytúrán és Maratonon. A verseny célja a gyönyörű természeti környezetben való kikapcsolódási, mozgási, sportolási lehetőség megteremtése volt. 

Elhunyt sporttársukért futottak a ruzsai erdőben – Galériával!

Egy esztendeje - sportolás közben - váratlanul elhunyt Papp János tájfutó. Az emlékére a Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó szakosztálya vasárnap versenyt rendezett, ugyanabban a ruzsai erődben, ahol a tragédia történt. Összesen kétszáz versenyező állt rajthoz, magyarok mellett külföldiek is.

Napsütés,eső és lehűlés – mindez a jövő héten

Változékony, őszies időre lehet számítani a jövő héten. Több órás napsütésre, de záporokra és lehűlésre is készülni kell: a leghidegebb órákban néhol mindössze 4 Celsius-fok is lehet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzésében.

Hány vaddisznó kell 1000 adag pörkölthöz?

Ez akár egy rosszul sikerült vicc kezdő sora is lehetne, de szerencsére nem az. Sokkal inkább az a költői kérdés, amit egy laikus feltehetett, amikor meglátta, hogy a II. Főtéri Falunapon ekkora mennyiségű pörkölttel rukkolnak elő a székkutasiaknak, na meg mindenkinek, aki elzarándokolt vasárnap délben a községbe. 

Tenkével közös falunap Zsadányban

Mágnesként vonzzák a vidéken élőket a falunapok, amelyeken ügyes szervezéssel, minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódás biztosítanak. Zsadányban a hétvégén szerveztek falunapot, amelyen a környező településeken élők is szívesen részt vettek. 

Mávinform: a Keleti pályaudvaron rendeződik a helyzet

A fővárosi Keleti pályaudvaron egyre inkább normalizálódik a helyzet. A vasúti közlekedésben nincsenek nagyobb késések, Hegyeshalomnál továbbra is át kell szállni, de minden nemzetközi vonatot elindít a magyar vasúttársaság - közölte Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén

Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén, a táborba, ahol a regisztráció zajlik, vasárnapra virradó éjszakától folyamatosan kísérik be az elfogott határsértőket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Szijjártó: a bukott uniós migrációs politika levét isszuk

A hétvégén Magyarországon történtek két dolognak tudhatóak be: az Európai Unió bukott migrációs politikájának, valamint európai politikusok felelőtlen kijelentéseinek - közölte szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki elmondta: a migrációs válsággal kapcsolatban hat pontban értenek egyet az Európai Unió tagállamai

Nem volt ötös

Sokszor elmerengek azon, miért is lottózunk. Talán a játék öröme, talán a nagy nyeremény reménye, talán az álmok beteljesülésének vágya? De mindegy is az ok, lottózni egyszerűen jó! Hisz milyen izgalmas figyelni, melyik lesz az az öt szám, ami előkerül a nagy gömbből. Lássuk, ezen a héten melyek az ötöslottó nyerőszámai!

Megvan az első riói arany!

Aranyérmet szerzett a Rio de Janeiroban zajló olimpiai tesztversenyen a Szabó Gabriella, Kozák Danuta összeállítású női kajakpáros. A magyar válogatott a szombati döntők során két ezüstérmet is begyűjtött, Kárász Anna, valamint a Tótka Sándor, Molnár Péter kettős állhatott fel a dobogó második fokára.