Az operettől az LGT-ig – Galériával!

A II. Főtéri Falunap zenei kínálata majdnem olyan színes volt szombaton, mint a tűzijáték. Mindegy, hogy operett vagy nosztalgikus bulivonat, mi ott voltunk, és rajtunk kívül még sokan mások a székkutasiak (és környékbeliek) közül. 

Gyenge első félidő után: Makó FC – Tiszasziget SE 3:1

Rengeteg hazai helyzet, egyetlen gól, majd egy bekapott tizenegyes - ez jellemezte szombaton a makóiak játékát az első félidőben. A szünet után azonban kétszer is betaláltak a vendégek kapujába a Méhes-tanítványok. Így a  labdarúgó megyei első osztály 4. fordulójában: Makó FC - Tiszasziget SE 3:1 (1:1).

Ő Székkutas legfittebb embere

Szombat délután idegtépő és izomszaggató küzdelem eredményeképpen kiderült, ki birtokolja egy évig „A község legfittebb embere” címet. 

Szigor és szeretet

„Nyenyő bácsi” egykori tanítványai emlékeztek a magyar képzőművészeti oktatás legendás alakjára, Barcsay Jenőre, szombaton délután a Tornyai János Múzeumban.

Gyűjtők börzéje

Második alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Filatéliai és Numizmatikai Börzét, az Internetes Bélyeggyűjtő Klub szervezésében. Szombaton a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban találkoztak a gyűjtők.

Még batáta is főtt a polgármesterek bográcsában Deszken – Galériával!

Hagyományos módon a deszki falunapok rendezvényeihez kapcsolódik már évek óta a polgármesterek főzőversenye. Harmincnyolc magyar és külföldi településről érkeztek szombaton a főzők, a bográcsokban számos különlegesség is rotyogott. Akadt olyan csapat, az ásotthalmiak, akik batátával készítették a pörköltet.

Orbán: Európa alábecsüli a kockázatot!

Nem százezrekről, hanem több tízmillió emberről van szó, a bevándorlás utánpótlása kimeríthetetlen - figyelmeztetett a kormányfő Kötcsén. Beszélt arról is, hogy le fogják terelni az autópályán menetelő menekülteket.

Gyógyuljunk kényelmesen a Szolimedben

Hallottak már a BEMER terápiáról? Ez egy csodálatos módszer, amely nagy segítség mind a gyógyulni vágyóknak, mind azoknak, akiknek fontos az egészség, a betegségek megelőzése, ráadásul ez a módszer Hódmezővásárhelyen is elérhető. A BEMER terápiáról beszélgettünk a Családi magazin vendégével, Sinóros Róberttel, a Szolimed Szolárium és Közérzetjavító Stúdió tulajdonosával.

Győzelemmel nyitott a tornán a HLKC

Szombaton rendezték Hódmezővásárhelyen a Nemzetközi Női Felnőtt és Junior Kézilabda Tornát, a Balogh Imsi Sportarénában. A sporteseményen a hazai HLKC csapatán kívül Makóról, Aradról, Nagylakról és Adáról érkeztek a vendég együttesek.

Fekve kerékpározott Kiss György Ausztriából Magyarországra

570 kilométert tett meg háromkerekű fekvőkerékpárján júliusban a hódmezővásárhelyi származású Kiss György, míg az ausztriai Steinbach an der Steyrből haza érkezett. A hosszú útra vállalkozó kerékpáros pénteken újból Hódmezővásárhelyre látogatott, szombaton pedig interjút adott híportálunknak, amelyben lelkesen mesélt a nagy kalandról.

Lázár: miért zárták le a határt?

Zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák kormány között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki Kötcsén - a polgári piknik helyszínén - nyilatkozott szombat délelőtt a sajtónak a bevándorlási helyzetről.

A három éve elhunyt óvodavezetőre emlékeztek Makón

Hepp Attiláné Nagy-György Katalin, a makói Újvárosi Óvoda vezetője 2013. januárjában hunyt el. A népszerű pedagógus előtt szombaton a Báló-ligetben rendhagyó emléküléssel tisztelegtek. Az óvodai neveléssel kapcsolatos szakmai megbeszélés után az emlékezés virágait a Marosba szórták a volt kollégák.

Gyalogosan és kerékpárral hagymatúráztak a makóiak

Mintegy negyvenen regisztráltak szombaton a hagyományos Hagyma-túrára Makón. A Hagymaház elől indultak a résztvevők, s két útvonal között is választhattak. Gyalogosan elmehettek Kiszomborra és vissza, ez egy 15 kilométeres út volt. A jóval hosszabb, 55 kilométeres távot pedig kerékpárral kellett teljesíteni.

Istenítik Orbánt a brit kommentelők

Keményen odamondanak a brit kommentelők... a saját vezetőiknek. A Daily Mail online kiadásának nagy, a menekültekkel - egyebek mellett a magyarországi helyzettel foglalkozó - cikke alatt meglepő kommenteket talált a Blikk. Orbán Viktort akarják miniszterelnöküknek.

Nem indul több busz – frissítve!

Kora reggel az utolsó buszok is elindultak az illegális migránsokkal a Keleti pályaudvarról, amely azóta ismét megtelt bevándorlókkal. A helyszíni tudósító azt mondta: az emberek próbálják megtudni, hogy érkeznek-e további buszok, mert egyre többen akarnak átjutni az osztrák határon. Az operatív törzs jelenleg is ülésezik a parlamentben. 

A Halak ne legyen rámenős

A Mérleg ma nemet mond a munkájára, csendre és nyugalomra vágyik. Az Oroszlán könnyelműen szórhatja a pénzét, a Nyilas egyfolytában pörög. Ma ezt üzenik a csillagok!

Újra közlekedik Szegeden az omnibusz

Turisztikai látványosságként szeptemberben újra közlekedik majd Szeged utcáin az omnibusz. A járat a Széchenyi térről indul majd hétvégén is ünnepnapokon.

Sok eső várható

Az ország nagy részén egész nap borult lesz az ég. Ismétlődő, többfelé kiadós eső várható, nagy területen 10, kisebb körzetekben 30 mm fölötti csapadékkal. 

Tesztelték a Vásárhely-Székkutas kerékpárutat

Az EVP-Egészségfejlesztési Iroda szervezésében tesztelték a Vásárhely- Székkutas közötti vadonatúj kerékpárutat. A kicsit borzongató időjárás ellenére is egy óra alatt megtették a távot, és a székkutasi falunap programjaiba is bekapcsolódtak a lelkes résztvevők.