A gyerekek látását javasolt iskolába kerüléskor megvizsgáltatni, hogy gond nélkül vegyék az újfajta kihívásokat az iskolapadban. Persze vannak jelek, amelyek megmutathatják, hogy nincs minden rendben. Például, ha a gyermek hunyorogva nézi a táblát, vagy túl közel hajol a füzethez, könyvhöz írás-olvasás közben, vagy gyakran fáj a feje, az jelezheti a gondot. A látás hibája miatt jelentkezhetnek: szem-kéz koordinációs problémák, fáradékonyság, rendszeres fejfájás, illetve előfordulhatnak tanulási nehézségek is. Tehát, hogyha a gyerkőc kicsit ügyetlen, vagy nem úgy teljesít az iskolában, először nézessük meg a látását.

Ha kiderül, hogy akár a távollátással, akár a közellátással problémája van gyermekünknek, akkor minél hamarabb támogassuk meg a szemét megfelelő szemüveggel. Hiszen ezeknek a gyerekeknek, szemüveg nélkül teljesíteni az iskolában olyan, mintha hátrakötött kézzel akarnánk labdázni. Ráadásul, ha nem használják a javasolt szemüveget, a látásuk akár tovább is romolhat.

A gyermekek szemüvegviselése elsősorban a szülőkön múlik. Bizony nekik kell következetesnek lenniük, és elfogadniuk, illetve elfogadtatniuk az új helyzetet. Az manapság kapható keretek igazodnak a gyerekek igényeihez is, kimondottan divatosak és kényelmesek. A lencsék is sokkal strapabíróbbak, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell rájuk vigyázni. Szintén a szülőkön múlik, hogy a gyermek megtanul-e vigyázni a szemüvegére. Fontos például, a tisztántartása, illetve az is alapvető, hogy soha nem tesszük le a szemüveget úgy, hogy a lencse kerüljön alulra.

A Móritz Optikában most iskolakezdési akció keretében – szeptember 15-ig – a speciális Junior „Crizal” Prevencia szűrőréteggel ellátott szemüvegek mellé ajándék műanyag szemüveglencse jár ajándékba, illetve minden gyermekszemüveg keret 20% kedvezménnyel kapható. A Crizal Prevencia szűrőréteg a legmodernebb réteg, amely védi a szemet a látható fény károsító ibolya-kék sugaraitól, amelyről nemrég megállapították kutatók, hogy hosszú távon károsítja a retinasejteket. Ilyen fényt bocsájt ki minden LED lámpa, illetve a multimédiás eszközök (monitor, tablet, mobiltelefon), ettől véd a Crizal Prevencia szűrőréteg.

A Móritz Optika szeretettel várja Önöket Hódmezővásárhelyen, a Deák Ferenc utca 2. szám alatt, a Múzeum mögötti sarki épületben. Az üzlet nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 9-től délig. Látásvizsgálatra érdemes előzetesen telefonon bejelentkezni: 62/534-640, az optikában Dr. Remák Anna szemész szakorvos rendel hétfőn, csütörtökön és pénteken 9-15 óráig, illetve kedden 11-17, szerdán 9-12 óráig, de diplomás optometristák is várják a 14 év fölöttieket. Az üzletet az interneten is megtalálják: www.moritzoptika.hu, agy akár a facebookon is.

Kiskata