A név szerinti nevezés augusztus 26-án zárult az előzetesen bejelentkezett nemzetek részéről. A megadott határidőig az eddigi 10 ország mellé Franciaország is becsatlakozott, immár 11 nemzet szövetségei adták le nevezésüket.

Az eredeti versenykiírás szerint Mezőhegyesre minden korcsoportban 3-3 lovat nevezhetett egy ország. Az érdeklődés nagyobb volt, előzetesen néhány nemzet  már jelezte, hogy plusz lovat is szeretne hozni. Rendezői részről ennek nem volt akadálya, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) pedig engedélyezte a létszám emelését. Így tegnaptól megnyitották a nevezést minden olyan nemzet számára, aki előzetesen már nevezett lovat a világbajnokságra. A szervező, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. lehetőséget biztosít, hogy minden ország korcsoportonként 10-10 lovat nevezhessen a következő, szeptember 7-ei határidőig.

A hazai versenyeken sikeresen megszerzett kvalifikáció alapján 20 ló minősült a világbajnokságra. A plusz indulási lehetőség alapján, 3 korcsoportban mind a 20 ló  indul a versenyen.

 

A Szervező Bizottság elnöke, Pap István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője, valamint a versenyigazgató, Tóth Ferenc irányítja az előzetes felkészülés szakmai és egyéb szervezési munkáit. Az előkészületek időarányosan haladnak, a pálya, a lelátók, a boxok, a kiszolgáló létesítmények készen várják a versenyzőket, látogatókat.

A világbajnokság végleges nevezésének határideje szeptember 14., addig a versenyre az előzetesen kvalifikálódott, kitűnően felkészített, mintegy félszáz ló nevezését várja a rendező három korcsoportban,11 országból.

 

Kiváló lovas szakmai programot és gazdag látogatói élményt kínál Mezőhegyes!

Forrás: Szabó Zsuzsa