Lázár: Makó és Kiszombor összekapcsolódott a kerékpárúttal

A hagyományokhoz híven egy sörös hordót is guritottak az új kerékpárúton, mely Makót köti össze Kiszomborral. Ünnepélyes keretek közt péntek este Lázár János miniszter és Szegvári Ernőné kiszombori polgármester adta át a több mint 2,2 kilométeres aszfaltcsíkot. A Maros mostantól nem elválasztja, hanem összeköti a két települést - mondta Lázár János avatóbeszédében.

Lázár: Vásárhelyen erős, stabil, tettrekész jobboldal működik

Hódmezővásárhelyen azért tudott minden választást megnyerni a jobboldal, mert soha nem éltünk vissza a választók bizalmával és a ránk bízott munkát mindig becsülettel elvégeztük – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter a város megújult Fidesz irodájának átadóján. 

Parlament előtt a kormány és a Fidesz-KDNP javaslatcsomagja

Tranzitzónák felállítása a határon, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmának bevezetése és a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a pénteken benyújtott javaslatcsomag, amellyel a tömeges bevándorlást kezelné - összesen 13 törvény módosításával - a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció.

Nincs magyar állampolgár a gyanúsítottak között

 A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár - közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A Legfőbb Ügyészség közölte: kiemelt ügyként kezelik az eljárást. 

Útlezárások Makón

A " Makó Város és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíz-tisztítása projektből kimaradt szennyvízcsatorna szakaszok és az üzembiztonságot fokozó nyomóvezetékek kiépítése FIDIC piros könyves szerződéses feltételekkel.” projektben a Hajnal utcai gerincvezeték építése kapcsán a Hajnal utca az Úri utca és a Toldi utca között a kivitelezési munkálatok idejére, teljes szélességben lezárásra kerül. A lezárásra az adott szakasz nagy forgalma miatti fokozott balesetveszély miatt van szükség.

Megnyitották a tanévet a BKF vásárhelyi tagozatán

Péntek délelőtt megtartotta tanévnyitóját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpont. Az új tanév kevesebb hallgatóval startol az idén: ez részben annak köszönhető, hogy az egyik alapszakot, a kereskedelem és marketinget, nem indítják el szeptembertől.

Évről-évre javul Izabella állapota

Tizenhét éve az egész világon szenzációnak számított, hogy a romániai Kisperegen élő, mellkasuknál és a hasuknál összenőtt sziámi ikreket szétválasztották a szegedi gyermekklinikán. Azóta a két lány, Szabó Melinda és Szabó Izabella családjával minden évben Hódmezővásárhelyen tölt néhány napot. Pénteken a Csodaházban jártak, hogy Izabella gyógykezelésen vegyen részt.

Sajtóértesülés szerint elfogták a halálos menekültdrámát okozó embercsempészeket

Osztrák lapértesülés szerint elfogtak három embert Magyarországon, akik kapcsolatba hozhatók a csütörtökön Ausztriában megtalált teherautóval, amelynek csomagterében több mint hetven halott bevándorlóra bukkantak. Az osztrák belügyminisztérium nem erősítette meg a Kronen Zeitung pénteki információját.

Csökkent az üzemanyagok ára

Bruttó 9 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 342-343 forintra, a gázolajé 338-339 forintra mérséklődött.

Kakaós tejeket és italokat tesztelt a NÉBIH

Kakaós tejeket és italokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legújabb Szupermenta terméktesztjén. A hazai boltok kínálata alapján 39 terméket – 19 kakaós tejet és 20 italt – vizsgált a hatóság. Az eredmények megnyugtatóak, minőségi és biztonsági problémát nem találtak a szakemberek, kizárólag jelölési hibák miatt kellett a hatóságnak eljárást indítania.

Felvették a gyereket? Ezt kell tudni a családi pótlékról

 Hiába tanul tovább a gyerek, az érettségit követően már nem jár családi pótlék utána. Ugyanakkor, ha testvérei is vannak, a családi pótlék összegének megállapításakor figyelembe veszik, ezt viszont külön kell kérnie a szülőnek. Érdemes az egyetemi, főiskolai beiratkozások után közvetlenül, még szeptemberben kérni a gyermek beszámítását, így ugyanis a nyári hónapokra visszamenőleg is magasabb összeg jár a testvérek után.