Vasárnap még rekordot döntött a Csongrád megyében elfogott határsértők száma, 1931 migránssal szemben intézkedtek a rendőrök, egy nappal később viszont már csak 1199-en jöttek át illegálisan Szerbiából. Ennek ellenére a térségben élők közül senki nem bizakodik, de tény, hogy a hétvégén elkészült drótakadály jelentősen megnehezíti a migránsok bejutását Magyarországra. A gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) egyelőre két határszakasz felé tereli a bevándorlókat, az egyik a Tisza ártere Szegednél, a másik pedig a röszkei vasúti határátkelő. Csak ez utóbbinál mintegy 1400 határsértőt fogtak el a vasárnapi közel kétezerből.

Megerősített rendőri készültség

 

Mindkét helyen folyamatos megerősített rendőri készültség várja az illegális határsértőket. A hatóságok dolga az ártérben a nehezebb, ahol információink szerint az erdőkben egyszerre több száz migráns is meghúzza magát. Magyarországot Szerbiától itt csak néhány méter széles csatorna választja el, egyik oldalán a magyar készenléti rendőrök, a másik oldalán a bevándorlók. Alkalomadtán egy-egy pár fős csoport jön csak ki az erdőből, vízért, élelemért vagy kérdezősködni. Amikor a rendőröktől megtudják, hogy regisztrálni fogják őket, inkább visszamennek az erdőbe. Fényképezőgép vagy kamera láttán is többen eltakarják az arcukat, és a csatorna túlpartjáról kiáltozzák: „No camera!”

“We go to Serbia!”

 

„We go to Serbia, we go to Serbia!” kiabálja hangosan egy bevándorló a fák között várakozó társainak. A rendőrök azonban jól tudják, eszük ágában sincs visszamenni Szerbiába, csak azt várják, hátha elmennek a rendőrök. Éjszaka pedig folyamatosan kezdetleges hidak építésével kísérleteznek a csatornán, amihez a szerb oldalon fekvő erdőből vágják ki a fákat. A készenléti rendőröknek a röszkei vasúti átkelőnél sincs könnyebb dolguk. A falu határában poros földút vezet a sínek felé, egyik oldalán csatornával. Amíg mi a határ felé megyünk, mellettünk a csatorna túloldalán a település irányába haladnak a migránsok, gyakorlatilag szabadon be is jutnak, Röszkén több helyen találkoztunk az utcán szétdobált, elhagyott ruhadarabokkal.

 

„Ez ma már mindennapos” – mondja egy elkeseredett röszkei lakos. Oltványi József éppen abban az utcában lakik, amelyiken az illegális határsértők bejönnek a faluba. „Napról napra többen vannak. Éjjel hangoskodnak, szemetelnek, felverik a kutyát, szaladnak a rendőrök elől. A kaput sem merjük már nyitva hagyni. Arról nem is beszélve, hogy egész nap embercsempész-autók járják Röszke utcáit. Nem nagy település ez, megismerjük az idegen autókat” – meséli a férfi.

“Ki fognak nyírni bennünket”

 

A lakosok nem véletlenül félnek az embercsempészektől. Néhány kilométerrel arrébb, Ásotthalmon a napokban halálosan megfenyegettek egy mezőőrt, amikor megpróbálta elzavarni őket a település szélén lévő benzinkútról, és a településen élőket is megfenyegették már a bűnözők. „Akik feljelentést tettek, azokat is megfenyegették, volt, hogy a házukig kísérték őket autóval. Én éjjel mentem oda a benzinkúthoz, ahol gyülekeznek, hogy szóljak nekik, tűnjenek el. Erre azt kaptam válaszul, hogy tűnjek el, és mondjam meg a mezőőr kollégáimnak is, hogy ne lessük őket, mert ki fognak nyírni bennünket” – mondta el a Helyi Híradónak Szalma Vince.

 

Kevesen vannak

 

A mezőőr hozzátette, családja egyre kevésbé örül annak, hogy éjszakánként sokszor egyedül kell járőröznie, de egyszerűen nincs elég ember a feladatra. Szalma Vince korábban egy alkalommal egyedül tartott vissza két szerb embercsempészt, akik alig voltak húszévesek. A lakosok közül is mindenki arra panaszkodik, hogy sokszor több mint fél órát kell várni, mire kiérnek a rendőrök, és olyan is előfordult már, hogy lejárt műszakból fordítottak vissza rendőröket, míg jött a váltás.

 

Az illegális határátlépők viszont egyre leleményesebbek, egyelőre úgy tűnik a gyors telepítésű drótakadály sem tudja megállítani őket. „Talán az embercsempészek adnak nekik tanácsot, de azt tapasztaljuk, hogy átkúsznak alatta. Pelenkákkal széthúzzák a sodronyokat, és közöttük bújnak át vagy valahogy átmásznak rajta annak ellenére, hogy a rendőrség állandó gépkocsis járőrszolgálatot teljesít a határszakaszok talán teljes vonalán” – tájékoztatta a Helyi Híradót Fackelmann István, Ásotthalom alpolgármestere.

 

Miközben az ásotthalmi mezőőrök nap mint nap életveszélynek teszik ki magukat, a Szeged külterületén élők – jobb híján – közterületi plakáttal próbálják meg felhívni a figyelmet az áldatlan állapotokra. A város egyik legforgalmasabb pontján elhelyezett plakáthoz mintegy 40 lakos adományozott fejenként több ezer forintot. Ezzel szeretnék felhívni Botka László polgármester figyelmét azokra a szeméthegyekre, amelyek közt élniük kell. „A polgármester úr miért nem intézkedik, amikor elvárható lenne? A szegedi lakosok nem erre szavaztak. Egyre súlyosodó kérdésről van szó, a településeket ellepi a szemét, fertőzések veszélye áll fenn, nem merjük kiengedni a gyerekeket az utcára. Azt szeretnénk elérni ezzel a plakáttal, hogy vegye tudomásul mindenki, mit hagynak maguk után a bevándorlók” – hallottuk Márton Jánosnétól, attól a magánszemélytől, aki sok más felháborodott környékbelivel együtt adományával hozzájárult a közterületi plakát létrehozásához.

Forrás: hirado.hu