Vásárhely felkészült a hangulatra! – Galériával!

Legalábbis ami a Bëlga, a Kistehén és a Pedrofon zenekarok idézte hangulatot illeti. Kis eső ugyan tarkította a XI. Bor- és Pálinkafesztivál harmadik napjának kínálatát, de így is népes tömeg gyűlt össze a koncertekre. 

Elköszöntek Makótól a néptánctalálkozó résztvevői

Az elmúlt napokban színes és a helyiek többsége számára ismeretlen népviseletbe ölözött fiatalok jelentek meg több helyszínen is  Makón. A nemzetközi néptánctalálkozó török, grúz, lengyel, román és szerb vendégei pénteken elköszöntek a házigazdáktól, s a Szent István szobornál elhelyezett zászlóikat visszevették.

Nefelejcs népdalok és török tánc Makón – Galériával!

A különböző stílusok és a különböző kultúrák jól megférnek egymás mellett. Erre kiváló példa volt pénteken Makó, ahol a múzeum skanzenjében török fiatalok rögtönzött táncbemutatót tartottak, amit a Nefelejcs Népdalkör fellépése követett. A közönség mind a két esetben lelkesen tapsolt.

Saját írásait olvasta fel Rozsnyai János Makón

Saját írásait olvasta fel pénteken a makói József Attila Múzeum udvarán Rozsnyai János. A hallgatóság soraiban török, grúz és lengyel vendégek is ültek, nekik a tolmácsok próbálták meg lefordítani az író szavait. Kicsit nehézkes volt így az előadás, de ennek ellenére jól érezték magukat a jelenlévők.

Labdarúgás: Indulnak a megyei bajnokságok

A hétvégén a megyei labdarúgó bajnokságok is megkezdődnek. A megyei I., II., és III. osztályban is rendeznek mérkőzéseket. Összegyűjtöttük a hétvége megyei programját.

Járványügyi kockázatra figyelmeztet az Emmi

Járványveszély nincs, de megelőző intézkedésekre van szükség a migránshelyzet miatt - áll a szaktárca jelentésében, amelyet a Napi Gazdaság ismertet. A dokumentum szerint mérlegelni kellene az illegális bevándorlók mozgásának átmeneti korlátozását is, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges szűréseket.

Bábeli forgatag a makói folkudvaron

Igazi bábeli forgatagba csöppent az, aki pénteken ellátogatott a makói József Attila Múzeumba. Török agyagozott, grúz bőrből készített nyakláncot, lengyel fűzte a gyöngyöt, székely gyerekek pedig vajdasági zenére táncoltak. A városban fellépő külföldi néptáncosoknak szerveztek folkudvart a skanzenben.

Az esőben is zenélt a Pán Péter Duó

Az örök gyermek Pán Péterről elnevezett duó tagjai nemcsak kicsiknek nyújtanak szórakozást, hanem felnőtteknek is. Viszont a pénteki esős időjárásban most éppen a gyerkőcöket örvendeztették meg dalaikkal.

A genomok nyomában a Vásárhelyi Történelmi Körrel

A héten – augusztus 20-a kivételével – minden nap üléseznek a VIII. Történettudományi Találkozó résztvevői a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében. Pénteken a történelem mellett annak segédtudományai is nagy hangsúlyt kapnak, így például az archeogenetikába is belekóstolhattak az ínyencek. 

Csokis miniont választottak Szeged tortájának

Több tízezer forint gyűlt össze a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat javára azon a jótékonysági akción, amelynek keretében bárki megkóstolhatta augusztus 20-án az ország és Szeged tortáját a Huszár Mátyás rakparton.

Életveszélyben vannak az ásotthalmi mezőőrök

A hétvégére elkészült Csongrád megyében a gyors telepítésű drótakadály, amelynek eredményeként egy nap alatt közel felére csökkent a migránsok száma. A közhangulat így sem lett békésebb: Ásotthalmon a magyar embercsempészek terrorizálják a mezőőröket, Szegeden pedig már köztéri plakáttal tiltakoznak a külterületi lakosok a migránsok után maradt szeméthegyek és a polgármester ellen.

Az ország legnagyobb szent koronáját avatták fel a szarvasi Mini Magyarországban

Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án hazánk egyik legfontosabb jelképének installációjával bővül a szarvasi Mini Magyarország makettpark. A mintegy 3,5 méter átmérőjű szimbólum a történelmi Magyarország közepét jelképező dombon áll majd a makettparkban.