A makói Hagymatikum előtti pavilon vasárnapi közönségéről azt nem lehetett elmondani, hogy nem lelkes. Ugyanis a hangpróbát tartó Party Art’s OK együttest is megtapsolták, pedig a koncert még el sem kezdődött, csak a technikát állították be. Sebaj, a nézőknek ez is tetszett, Így adott volt minden egy jóféle szórakozáshoz. Még a csöpörgő eső, a feltámadt szél és az egyre sötétebb fellegek sem szegte kedvét a hallgatóságnak.

– Elsősorban a rádiókban szóló, ismert slágereket válogattuk össze, hogy mindenki megtalálja a saját kedvencét – tudtuk meg Márton Gergelytől, a zenekar egyik tagjától. A Party Art’s OK három éve alakult: Anka Dávid dobol, Szügyi Dániel basszusgitározik, Gombkötő Ede billentyűzik, Ilia Ildikó és Papes Béla énekel, Márton Gergely pedig gitározik.

A négy zenész egy másik szegedi együttesben is játszik, de most a két énekessel kiegészülve új zenei vizekre eveztek. – A csapatban van olyan, aki a rock világából érkezett, így számunkra nem szokatlan, ha különféle stílusban próbáljuk ki magunkat – tette hozzá Márton Gergely. Ezt a makói közönség is megismerhette, mert funky, pop, rock és diszkó is szólt a pavilonban.

A Maros-parti városban augusztusban egymást érik a fesztiválok és a programok, ami egyre több külföldi vendéget is vonz. A fürdőből kijövő néhány fiatal meg is állt a pavilonnál, hogy belehallgasson a műsorba. – Kár, hogy nálunk nincs ilyen hangulat a tereken, mint itt – jegyezte meg társainak egyikük. A kis csapat Németországból érkezett.

Munkatársunktól. K.