Tömegek tomboltak Békéssámsonon – Galériával!

A remek kezdet után fergetegesre sikerült a folyatatás szombaton Békéssámsonon, az idei  falunapokon. A meleg senkinek sem vette el a bátorságát attól, hogy végigtombolja a napot. Elég csak megemlíteni Bangó Margit és Tabáni István nevét ahhoz, hogy sejthessük, óriási buli volt. 

A motor sem veszik el a kiszombori útvesztőben

A múlt és a jelen is jól megfért egymás mellett a kiszombori útvesztőben. Szombaton ugyanis hatalmas motorok dübörögtek a kukoricásban, miközben ősi mesterségek mai követői mutatták meg kézügyességüket. Míg a fafaragó készítette a csodás emléktárgyat, addig a várakozók tehettek egy kört a kétkerekűek utasaként.

Dél-koreai lány forrósította a hangulatot a makói Hagymatikumban

A dél-korei Woo Mi Do és a Fülöp-szigeteki Efraim Eleazar Ortega, valamint barátaik az amúgy is forró hangulatot tették még jobbá szombaton a Hagymatikumban. Az Asia Express filmfesztivál keretében a Maros-parti városban vendégeskedő filmesek fellépésükkel varázsolták el a fürdőzőket.

Rekordszámú résztvevő az Algyői Lovasnapok díjugrató versenyén – Galériával!

Több mint százan mérettetik meg magukat a hétvégén az Algyői Lovasnapokon. Az országos díjugrató- és fogathajtó versenyre szerte az országból érkeznek lovasok. Szombaton díjugrató versenyt tartottak a település lovaspályáján. Rekordszámú, összesen 128 nevezés érkezett a tornára, amelyen 68 lóval vettek részt a sportág jelesei, akik Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből érkeztek Algyőre.

Forró a hangulat a Békéssámsoni falunapokon

Második napja zajlik a falunap Békéssámsonon, ahol a rekkenő hőség sem tántorítja el az embereket attól, hogy részt vegyenek a programokon. Unalomra nem lehet ok, mert már megcsodálhattuk az óriáskígyót és fellépett Oszvald Marika is.

Kajaktúra a Maroson – Nagylakról Makóra

A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda (EFI) jóvoltából az idén már második alkalommal rendezték meg a Nagylak-Makó vízitúrát. Szombaton negyvenen szálltak kajakba, illetve kenuba és indultak el a Maroson az országhatártól, hogy eljussanak a városig. A szervezők nem csupán felszerelést, hanem frissítőt és gyümölcsöt is adtak az indulóknak.

Nyugalmazott színházigazgató is Csanádpalota új díszpolgára – Galériával!

Ablonczy László, a Budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatója, valamint Vágvölgyi Jánosné nyugalmazott pedagógus lett Csanádpalota új díszpolgára. A VXII. Palotai Napok szombati ünnepi testületi ülésén Lázár János minisztertől és Kovács Sándor polgármestertől vehették át a kitüntető címet.

Pezseg az élet ingatlanfronton

Felpezsdült az ingatlanpiac – sorra érkeznek a hírek az ingatlanárak emelkedéséről, arról, hogy nincs elég albérlet, hogy nagyobb a kereslet, mint a kínálat – hogy mi a helyzet Csongrád megyében, annak jártunk utána Molnár Attilával, a Fair-M Ingatlaniroda alapítójával.

Lecsó szívvel-lélekkel

Szombat délelőtt rendezték meg az I. Gasztro Ki-Mit-Tudot a Mártélyi Piacon. A versenyzők a lecsó három alapanyagának felhasználásával készítették el ételeiket. Emellett gasztronómiai kvíz kitöltésére is lehetősége nyílt az érdeklődőknek.

Üzennek a csillagok

A Bikának ideje többet sportolnia, a Kos munkahelyén sikereket érhet el, az Oroszlán útjába váratlan problémát sodor az élet.

Robbantott A nyomorultak

Lehet-e sikeres egy mocskos utcákon játszódó, emberi nyomorokon nyugvó regényből sikeres musicalt csinálni? Lehet bizony, Szegeden legalábbis sikerült.

Megfulladt egy fiú és a mentésére siető gyulai orvos

Vízbe fulladt egy vízibicikliről a Balatonba esett 14 éves fiú, valamint a mentésére induló 54 éves, információink szerint gyulai orvos a Balatonlelle és Balatonboglár közötti vízterületen még csütörtökön. Úgy tudjuk, a férfi a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház orvosa volt.

Az utakról jelentjük

A Zrínyi és a Nyizsnyai Gusztáv utcák sarkától le van zárva a Kossuth tér, egészen a Bakay utcáig Hódmezővásárhelyen - építik augusztus 20-ra a színpadot.

A taxisokat is ellenőrzi a NAV

Nyári akciósorozatának részeként a taxisokat is ellenőrzi az adóhatóság, főleg a személyszállítók kedvelt gyűjtőterületein, a pénzügyőrök pedig az úton lévő gépjárműveket is megállíthatják, és ha az ellenőrzés során migránsok szállítására utaló körülményt észlelnek, a hatóság büntető feljelentést kezdeményez - közölte a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Ifjúsági tábor a Szeged- Tarján polgárőröknél

Előző héten, vasárnap érkeztek a Tarjáni polgárőrök a Sziksós tói kempingbe, ahol egy tágas ház várta őket. Vasárnap csapatépítő feladatokon vettek részt a fiatalok a délelőtt során, majd délután csobbantak egyet a tóban, ahol vízi vetélkedőt is szerveztek nekik kísérőik.

Folytatódik a kánikula

Kezdetben országszerte csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja időnként a napsütést, többfelé erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és délután, este több helyen valószínű zápor, zivatar.