Kiemelkedő sikert értek el a hódmezővásárhelyi úszók Egerben

Jelenleg zajlik Egerben az Országos Ifjúsági  bajnokság, ahol két Hódmezővásárhelyi fiatal úszó csodálatos és titkon várt eredményt ért el. Bán Sándor a HSUVC edzője meghatódva és büszkén adott interjút a Rádió 7-nek a két kiválóságról Miksi Richárdról, aki aranyérmes lett és Süli Ákosról, aki pedig bronzérmet zsebelt be csütörtökön. 

Román nyelvi tábort tartanak Makón

Harmadik alkalommal rendez nyelvi tábort a makói román nemzetiségi önkormányzat. A Maros-parti Zöldházban 37 gyermeknek szerveznek különféle programokat nyolc napon át. Szerdán - mikor felkerestük a tábort - a diákok korongozni tanultak, illetve a közeli kalandparkban szórakoztak. Naponta román nyelvi órákat is tartanak nekik.

Köszöntötték a makói mozi harmincezredik nézőjét

A tavaly júniusi nyitás óta harmincezer látogatót fogadott a makói Hagymaházban műkődő mozi. Zsámboki Erika igazgató ajándékcsomaggal lepte meg csütörtökön a Minyonok című film vetítése előtt a harmincezredik nézőt. Szeőkéné Oláh Judit férfjével és két gyermekével a Hajdú-Bihar megyei Földesről érkezett.

Az autóhiteleseken is segít a kormány

A kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek - jelentette be Varga Mihály a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon.

 

Összebogozódtak több mint húsz éve már

Ötvenkét gyermek és felnőtt érkezett Mártélyra nyaralni. Az Erdélyből érkezettek testvér-települési viszonyt ápolnak, és táplálnak Mártéllyal – már több mint két évtizede.

“Ballag a katona” – nyári honvédelmi tábor Vásárhelyen + Galéria!

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Zrínyi Miklós Laktanyájában - a Magyar Honvédség többi alakulatához hasonlóan - a „KatonaSuli” program keretén belül rendezik meg a nyári honvédelmi tábort az önként jelentkező középiskolás diákok számára. A héten kezdődött tábor csütörtök délelőttjén fedezékeket építettek a táborozók, hogy előkészüljenek a délutáni paintballra. A napot közös szalonnasütés zárja.

 

Atlétika: Vásárhelyi siker gerelyhajításban

Az elmúlt hétvégén Szenior  Atlétikai Bajnokságot rendeztek Budapesten. A versenyen a Hódiák SE szenior versenyzője Kiss Pál is érdekelt volt, aki M55 kategóriában első helyet szerzett.

Felfutó gazdasági szakaszban a hódmezővásárhelyi vállalkozások 2

Felfutó gazdasági szakaszban a hódmezővásárhelyi vállalkozások

Munkahelyteremtés ösztönzése, egészségügyi fejlesztése, mezőgazdaság támogatása: ezek a prioritások a hódmezővásárhelyi lakosok számára - derült ki a Vásárhely2020 gazdaságfejlesztési konzultációból. Az eredményekről, illetve a jelenlegi és jövőbeni beruházásokról Hegedűs Zoltán alpolgármester, valamint Szilágyi Tamás, a polgármesteri hivatal szakmai tanácsadója számolt be a Rádió 7 csütörtöki Napraforgójában. 

Két-három évet “kapnak” a gyermekkorú bűnözők

Az új büntető törvénykönyv speciális szabályai alapján 2013 második félévében 14 ügyben 17, 2014-ben egész évben pedig 34 ügyben 42 olyan fiatal ellen indult büntetőeljárás, aki még nem töltötte be a 14. életévét - közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-vel, miután lezárult a témában folytatott vizsgálata.

Megtölti a száguldó cirkusz a hoteleket

Megugrott a szállodák foglaltsága a fővárosban és környékén a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére. A várakozások szerint tavalyhoz képest több mint tíz százalékkal többen látogatnak el a nemzetközi sporteseményre, a vendégek nagy része külföldről érkezik - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

 

Közegészségügyi központ: a növekvő páratartalom miatt fokozódik a hőérzet

A következő napokban még inkább megnövekszik az emberi szervezet hőérzete a levegő növekvő páratartalma miatt; enyhülés csak vasárnap várható - tájékoztatta az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa csütörtökön az MTI-t.

Ma kiderül, kit vettek fel egyetemre, főiskolára

Ma este, várhatóan 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők.

 

Mórahalom polgármestere: segít a megerősített rendőri jelenlét

A megerősített rendőri jelenlétnek és a Mórahalmon működő polgárőrségnek, civil közvédelmi egyesületeknek köszönhetően a település belsejében csökkent a bevándorlók jelenléte, de a tanyákon élők még mindig erősen érzik a migrációs nyomást - mondta Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.

 

GMO – szennyezett vetőmagtételt zárolt a hatóság Törökszentmiklóson

GMO-szennyezettséget mutatott ki egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei vetőmag-előállító és feldolgozó üzem hibridkukorica vetőmagtételnél a NÉBIH. A 34 tonna, árutermesztésre szánt vetőmagtételre a kockázatértékelés alapján végzett ellenőrzések során találtak rá a megyei kormányhivatal szakemberei.

Alkotmányos az új földjogi szabályozás haszonélvezeti jogok törlésére vonatkozó rendelkezése

Az új földjogi szabályozás 2014. május 1-jei hatályba lépésével egyidejűleg a nem közeli hozzátartozók között szerződéssel létesített haszonélvezeti jogok a törvény erejénél fogva megszüntetésre kerültek.