Belebotlani az emlékezésbe

A Szegedi Zsidó Hitközség elnöke (Dr. Lednitzky András), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) elnöke, Kirschner Péter, és a Stolpersteine, magyarul: az ún. Botlatókő megálmodója és kivitelezője, Gunter Demnig szobrászművész sajtótájékoztatót tartott szerdán este, Szegeden, a Hitközség Dísztermében.

A következő napokban trópusi időjárásra kell készülni

A napok óta tartó 35 Celsius-fokot is meghaladó napi csúcshőmérséklettel járó forró időjárás után a következő napokban sokak számára további nehézséget jelenthet, hogy egy közeledő front előtt nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, ezért fülledt, már-már trópusi időre lehet számítani - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Labdarúgás: HFC győzelem a Csongrád ellen

Szerda délután újabb felkészülési mérkőzést játszott a Hódmezővásárhelyi FC. Ez alkalommal a megyei I. osztályban szereplő Csongrád látogatott Vásárhelyre, ahol kijött a két klub közötti osztálykülönbség, Bódi Attila tanítványai 7 gólos győzelmet arattak.

Vásárhelyi eredményekről, beruházásokról

Befejeződött a Vásárhely2020 gazdaságfejlesztési konzultáció. Ennek eredményéről, illetve a jelenlegi beruházásokról esik szó a Rádió 7 csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődő Napraforgó című magazinjában.

Minden a lazaságon múlik – főleg egy jó fotó!

A Rádió 7 Női magazinjában Fekete Róbert a Robert Photo tulajdonosa volt a vendégem, ahol is szót ejtettünk arról, hogy hogyan érdemes megörökíteni a nyári élményeinket. Emelett pedig nem mehettünk el a kifejezetten most tomboló esküvői szezon mellett sem. 

A kormány meghatározta a biztonságos országok listáját

A kormány meghatározta a nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok listáját, és ezen szerepelnek a nyugat-balkáni országok is: ebből az irányból érkezik Magyarországra a legtöbb illegális bevándorló.

Tagadta bűnösségét a brutális börtönőr

Tagadta a bűncselekmény elkövetését a szegedi egyetemista lányt brutálisan megverő börtönőr - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc a hvg.hu-val. Arról, hogy a nyomozó ügyészség kéri-e a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését, holnap döntenek.

Történelmünk legfényesebb győzelmére emlékeztek

A Nándorfehérvári diadal, történelmünk egyik legfényesebb győzelme hatalmas traumát okozott a törököknek – fogalmazott Benkő Zsolt önkormányzati képviselő az 1456-os nándorfehérvári csata emlékére rendezett, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve az MH 5. Bocskai István Lövészdandár szervezésében megvalósult ünnepségen. 

Gőzerővel folynak a felújítási munkálatok a makói kórházban

Megmutatták szerdán a sajtó képviselőinek, hol tartanak a felújítási munkálatok a makói kórházban. Dr. Kallai Árpád főigazgató, dr. Nagy Jenő igazgató, valamint a kivitelezők vezették körbe az újságírókat a leendő radiológián, a laborban, az intenzív osztályon, valamint az egyéb helyiségekben. Október végétől vehetik birtokba a betegek az új létesítményt.

Lövészet Dócon

Szakasz szintű éleslövészeten vettek részt júliusban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoportjának katonái.

A román megszállás áldozataira emlékezik Hódmezővásárhely városa

Az 1919. évi román megszállás áldozataira emlékezik Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata július 24-én, 9 órakor a mártírok Kutasi úti emlékművénél. 96 évvel ezelőtt ötvenhat ártatlan, többségében helyi polgárt gyilkoltak le az alföldi város határában a megszálló román katonák. Az egykori Nagy Dezső féle tanya bejáratánál álló emlékhelynél dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet.

Gerincműtétje után két nappal kiengedték a kórházból Pelét

A 74 éves brazil focilegendát a Sao Pauló-i Albert Einstein klinikán operálták meg, személyi asszisztense szerint a beavatkozás tervezett volt, egyik csigolyája nyomott egy ideget, ami nagy fájdalmakat okozott a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnokának.

A munkahelyteremtést tartják a legfontosabbnak a vásárhelyiek

Lezárult a május 11-én indult Vásárhely 2020 konzultációsorozat, amelyen az integrált településfejlesztési program céljait véleményezhették a vásárhelyi lakosok. A felmérés eredményeit Hegedűs Zoltán alpolgármester összegezte szerdán. 

Ruhát válogattak: ismerőseiknek, szomszédjaiknak

Sürögtek-forogtak a vásárhelyi Visszhang utcai Olvasókörbe látogatók szerdán délelőtt. Gyermekek, szülők és idősek is válogattak az ingyenes ruhaosztáson. 10 perc alatt 40-50-en nézték meg, mi a kínálat.

Nem migránsok fertőzték meg TBC-vel a szegedi egyetemistákat

Kezeltek már illegális határátlépőket a betegséggel a városban, a migránsokat segítő egyik szervezet aktivistái között pedig több egyetemi hallgató is van, ezért Szegeden elterjedt, hogy esetleg így fertőződött meg a két fiatal.