Nincs tanulság, csak rizsporos haj

A női szeszély mennyi bonyodalmat képes okozni! Pláne akkor, ha az egy királynőé... Ez az egy biztos kiderült csütörtök este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, amikor is bemutatták Szilágyi Annamária rendezésében a Pastorale című könnyed, nyári vígjátékot. 

Elbúcsúztak Babótól

Mécsesekkel tisztelegtek csütörtök este Juhász József (Babó) emléke előtt a hódmezővásárhelyi Strandfürdő bejáratánál. Az egykori kiváló tornásztól, akrobatától és a vásárhelyi strandélet emblematikus figurájától a család és a barátok búcsúztak. 

Az Abigéllel folytatódik a szabadtéri

Az Álarcosbál után Szabó Magda musicalje kerül a Szegedi Szabadtéri Dóm téri színpadára július 10-én este. Herczeg Tamás igazgató elmondta: a játékok a tavaly megkezdett sikerrel folytatódik.

Ház és pí víz a Családi magazinban

Szombaton 9 órától és hallgassuk együtt a Családi magazint, ahol az aktuális recepteket, főzési tanácsokat, horoszkópot, piaci körképet és számos praktikákat osztjuk meg Önökkel.

Illegális bevándorlás – Lázár: a kormány a visszaélések jelentős csökkenését várja (+video!)

A kormány a menekültjoggal való visszaélések számának jelentős csökkenését várja a hétfőn elfogadott törvénycsomagtól. A sajtótájékoztatón szóba került a görög helyzet is, mellyel kapcsolatban Lázár János tudatta: Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Tanács Görögországgal foglalkozó vasárnapi ülésén. Az adóhivatal vezetését firtató kérdésre a tárcavezető arról beszélt, hogy szerinte új adóeljárási rendhez új struktúra is kell.

Tizenhárom Best of Makó védjegyet adtak át

Az önkormányzat 2012-ben alapította a Best of Makót. Ezzel azokat a helyi vállalkozásokat jutalmazzák, amelyek a turizmus terén sokat tesznek a városért. Csütörtökön ünnepélyes keretek közt tizenhárman vehették ezt az elismerést. A Hagymatikum megépülésével egyre többen keresik fel a Maros-parti települést, így fontos, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást kapjanak a vendégek.

Alföldi Galéria helyett Bessenyei

A PASTORALE című színjátékot július 9-én (ma) 20:30-kor az időjárási körülmények miatt az Alföldi Galéria udvara helyett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban láthatja a nagyközönség.

Gyerekek olvasnak mesét menhelyi kutyáknak

A sikeres ötlet az Egyesült Államokból származik, a több mint tízéves tapasztalatok szerint a gyerekek biztosabban és hangosabban olvasnak, ha egy kutya a hallgatóságuk. Egy kicsi, nyugodt, a környezet iránt érdeklődő állat jelenléte nem hat olyan fenyegetően a félénk gyerekekre, mint a diákok és a tanárok előtti felolvasás által kiváltott stressz.

Az Emlékpontba látogattak a városi napközis táborosok – Galériával!

Ismerkedés az első világháború tárgyi emlékeivel, mesés nyelvtanulás és kézügyesség fejlesztés – mindezeket játékos formában tehették meg csütörtök délelőtt a hódmezővásárhelyi városi gyermek napközis tábor résztvevői az Emlékpontban.

Megyei konzultáció: migráció

Konzultációt tartottak a migráció kérdéskörében csütörtökön délelőtt Szegeden. A Csongrád Megyei Kormányhivatal hívta össze a fórumra a megye településeinek vezetőit, melyen – dr. Juhász Tünde kormánymegbízott állítása szerint – 43 önkormányzat képviselője vett részt.

53 milliárd forint áll rendelkezésre vízgazdálkodásra 2020-ig

Az új uniós költségvetési időszakban Magyarország 53 milliárd forintot fordíthat vízgazdálkodási feladatokra – mondta Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, Szarvason, a Szent István Egyetem helyi campusa által szervezett Országos Öntözési Napon.

Mezővári polgármestere: „Először el se akartam hinni!”

Hetekkel ezelőtt indult meg a gyűjtés Mezővári új óvodájának megépítéséért. Folyamatosan érkeznek az adományok. A csütörtöki Napraforgóban Grezsa István, a határon túli fejlesztésekért felelős miniszter biztos számolt be a projekt aktuális állapotáról. Telefonon pedig elértük Salamon Elemért, Mezővári polgármesterét, aki őszintén beszélt arról, milyen érzésekkel fogadta az adománygyűjtés hírét. 

Kaliforniai életérzés és izgalmas színháztörténelem a REÖK-ben

Két kiállítás, színháztörténeti és pop art is nyílik a REÖK-ben ezen a héten. Csütörtöktől gróf Bánffy Miklós életéről és jelentős színházi munkásságáról lehet többet megtudni a palota izgalmas, sokszínű tárlatán, péntektől pedig Mel Ramos pop art “fenegyerek” pin up lányai várják a látogatókat. A világhírű művész jövő héten Szegedre látogat, hogy saját maga mutassa be alkotásait a nagyközönségnek egy exkluzív tárlatvezetésen.  

„Ne a közúton rendetlenkedjenek”

Közel 40 versenyző indul a hétvégén a makói Marosmenti Extrém Sportegyesület által szervezett roncsderbin. A Báló-ligetbe Mórahalomról, Kecskemétről, de még a Balaton mellől is érkeznek autóimádók.

Tombolt a vihar a megyében: kerítésre, házra dőltek fák

A meteorológiai szolgálat este hat órakor adta ki a narancssárga riasztást Csongrád megye területére. Az erős szél az esti órákban megérkezett térségünkbe, erős széllel és zivatarokkal vonult végig felettünk. A tűzoltók főként kidőlt fáknál, leszakadt faágaknál avatkoztak be. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.

Immár fogadhat mentőhelikoptert a szegedi SBO heliportja

Hosszadalmas eljárás után megkapta az üzembentartási engedélyt az SZTE klinikáinak mentőhelikopter-leszállópályája. Bár a heliporttal rendelkező SBO-t már tavaly májusban átadták, csak mostantól fogadhatnak betegeket a 20 méter átmérőjű leszállópályán.

Mától pályázhatnak a kiscégek

Mától nyújthatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások konkrét fejlesztési elképzeléseiket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent két, a versenyképességet javító, kapacitásbővítést támogató felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.