Ötödik alkalommal indult sakktábor hétfőn a Kenguru Panzióban. Összesen 21 gyermek jelentkezett – többségében fiúk. Tőkés János, a tábor vezetője szerint ez jól tükrözi a sportágban a nemek arányát: általában öt fiúra jut egy lány.

Azokat a fiatalokat várták, akik érdeklődnek a táblás játék iránt. Vannak, akik már évek óta visszajárnak, de olyanok is, akik most ismerkednek az alaplépésekkel. Óvodások és általános iskolások egyaránt részt vesznek a táborban. A hét végére már a legkezdőbbek is tudnak majd önállóan játszani. Tőkés János elmondta, nem titkolt cél, hogy felkutassák a tehetséges fiatalokat, hogy biztosítsák az utánpótlást és öregbítsék Vásárhely sakk hírnevét.

A kicsik nem csak sakkoznak, hanem minden nap csobbannak és fagyiznak is. Sőt, a szabad foglalkozás során sakkfigurákból “várakat” is építenek.  Az elkövezendő hetekben a tábornak két turnusa lesz még.

A 8 éves Kis Izabella második alkalommal tölti a nyári szünidőt a táborban. Több versenyen is indult már, első, második és harmadik hellyel is büszkélkedhet. A Szőnyi Benjámin Reformtus Általános Iskola harmadikos diákja szeretne profivá válni. Leginkább az tetszik neki a sakkban, hogy gondolkodni kell közben.

Megyeri József