Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de napközben szakadozni kezd a felhőzet, délutántól valószínű határozott felhőzetcsökkenés. Előbb az ország nyugati, délnyugati és északkeleti részén, legkésőbb a Duna-Tisza közén és a Duna vonalában számíthatunk rá. Eleinte többfelé, a Tiszántúlon elszórtan valószínű záporeső, helyenként zivatar, majd délután egyre inkább a középső megyékre korlátozódik a csapadéktevékenység, és főleg ebben az időszakban a megerősödő csapadékgócok lokálisan nagyobb mennyiséget is adhatnak.

Az északi, északnyugati szél gyakran megélénkül, a Dunántúlon többfelé meg is erősödik, estére azonban mérséklődik a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között valószínű. Késő estére 16, 22 fokig hűl le a levegő.

Vasárnap nem érkezik front a térségünkbe, azonban főként a Dunántúlon a megerősödő szél fejfájást, ingerültséget, nyugtalanságot okozhat. Növekszik a változékonyság, helyenként fülledt lesz a levegő, így ingadozó lehet komfortérzetünk, vérnyomás-ingadozás léphet fel. A tartósabban napos tájakon az UV-sugárzás a déli, kora délutáni órákban erős fokozatot érhet el, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

Forrás: met.hu/idokep.hu

Illusztráció: met.hu