A megye „C” kategóriás fogatai versenyeztek Mindszenten

Vasárnap rendezték meg a „C”  kategóriás fogatok megyei bajnoki fordulóját Mindszenten. A versenyen 17 fogat indult, amelyek a megye minden pontjából, többek között Szegedről, Algyőről, Csanádpalotáról, Szentesről és Hódmezővásárhelyről érkeztek. 

Erősre sikerült a VI. Kéktó Fesztivál zárónapja (is) – Galériával!

Vasárnap, a VI. Kéktó Fesztivál zárónapján a lehető legváltozatosabb formában csaptak össze négylábúak és kétlábúak. Volt, aki főzte a malacot, mások inkább kergették. Volt, aki szekeret hajtott, megint más csak a kerekeit emelgette – a feje fölé. Néző pedig akadt mindig bőven. 

Böjte Csaba áldotta meg dr. Horváth István mellszobrát Mindszenten - Galériával! 32

Böjte Csaba áldotta meg dr. Horváth István mellszobrát Mindszenten – Galériával!

Szabadtéri szentmisével és szoboravatással zárult vasárnap a XIV. Mindszenti Napok. Mindkét programon részt vett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki előbb a mindszenti Köztársaság tér parkjában celebrált szentmisét, majd megáldotta a polgármesteri hivatal előtti körsétányon avatott, dr. Horváth István néhai főorvost formáló mellszobrot.

Időjárás-előrejelzés: nyárias idővel kezdődik a július

A következő napokban már kevesebb helyen várható csapadék. Sok napsütéssel és felmelegedéssel kezdődik a július, a hétvégén akár 34 Celsius-fok is lehet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú országos előrejelzésében.

A kulák áldozatokra emlékeztek a Kéktó Fesztiválon

Június 29-e 2012 óta a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapja. Előttük rótták le kegyeletüket vasárnap a Kéktó Fesztiválon, ahol is Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője tartott előadást a gazdák üldöztetéséről. 

Megalakult a Herman Ottó Intézet, az FM háttérintézménye

Egy korszerű államszervezetben szükség van olyan háttérintézményekre, amelyeknek a feladata szakpolitikai döntések tudományos megalapozása - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet megalapítása alkalmából.

Vízilabda: Sima győzelem az olaszok ellen

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-5-re legyőzte a házigazda Olaszország nemzeti együttesét a világliga bergamói nyolccsapatos szuperdöntőjében szombaton, így vasárnap az 5. helyért játszhat Ausztrália legjobbjaival.

Ön kaszált a hétvégén?

No nem a ház előtt, hanem a szombati ötös lottó sorsoláson. Telitalálatos szelvény ugyan nem volt, de a négyesek sem fizettek rosszul. Járjunk a dolog végére!

Fogathajtó versennyel, felvonulással és utcabállal folytatódtak a Mindszenti Napok - Galériával! 48

Fogathajtó versennyel, felvonulással és utcabállal folytatódtak a Mindszenti Napok – Galériával!

Szinte alig lehetett választani a programok sokasága közül a Mindszenti Napok szombati kínálatából. A mindszenti Tisza-parton sportkavalkád volt, a lovaspályán fiatal lovak VB válogatóját és a polgármesterek akadályhajtó versenyét rendezték meg, bemutatkoztak a települések tehetségei, de a Lovak és lóerők felvonulása sem maradhatott el, amely idén is ezreket vonzott. Este Pándy Piroska énekelt operett slágereket és nótákat, majd a Bibuczi zenekar fergeteges hangulatú utcabálja következett.