“Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik” – írta Gróf Széchenyi István. A Múzeumok Éjszakája célkitűzése tizenhárom évvel ezelőtt az volt, hogy a „kiművelt emberfők” sokasága olyan programok közkedveltté tételével váljék valóra hazánkban, amelyek tanítva szórakoztatnak és szórakoztatva tanítanak.

Már harmadik éve, hogy a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum színes programokkal várja látogatóit az országos kezdeményezés alkalmából. Idén Barcsay Jenő, a festő, a tanár, a közgyűjtemény időszaki kiállításához kötődően, a festőművész szellemiségében szervezték meg az este programjait, kedvezve azokkal megannyi felnőttnek, gyermeknek és családnak.

A legfiatalabbak kézműves foglalkozáson vehettek részt, amelyen egy nyomdai présgép segítségével csontváz lenyomatot készíthettek, de olyan ismert rajzfilmfigurát ábrázoló mágneses alkotást is, amelynek egyik oldala a mesehős csontvázát ábrázolta. A múzeum udvarán még egy nagyméretű kirakót is összerakhattak.

Az érdeklődőknek Szabó Noémi, a kiállítás kurátora tartott szakmai tárlatvezetéseket Barcsay művészeti anatómiájáról és a festő titkairól.

Gyeviki Hajnal Csillag hatodmagával érkezett – grafikusok, szobrászok és kerámikusok társaságában –  a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolából a hódmezővásárhelyi közgyűjteménybe. Az intézmény tanulói emberi bordakosarat és medencecsontot rajzoltak le – megelevenítve a festőművész műhelyét. Barcsay Művészeti anatómia című műve – amely 1953-ban látott először napvilágot – több országban is megjelent. Az anatómiai atlasz tudományos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. „Ez számunkra egy olyan értéket képvisel, amit nem szabad elfeledni, a hagyományt folytatni kell” – mondta a kerámikus tanuló.

Még maga a művésztanár is tiszteletét tette a programon.

Sokan kitöltötték a Barcsy-kvízt, a nyertesek díjazása sem maradt el.

Lucza-Vigh Erna múzeumpedagógus elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy azok a látogatók is betérjenek a múzeumba, akik esetleg – a múzeumi programmal párhuzamosan futó – Hó(l)dfényfesztivál koncertjeire voltak kíváncsiak, de kedvet kaptak egy kulturális utazásra. „Közérthetőbben szólunk ilyenkor a látogatóhoz, a közhiedelemben élő tudományos múzeum képét próbáljuk megváltoztatni” – fogalmazott.

A Barcsay-kvíz nyertesei:

I. Kasza Renáta

II. Tóth Zsolt

III. Divínyi Károlyné

 

Rozgonyi Ádám