A makói új önkormányzat áttekintette a városháza valamennyi helyiségét, hogy milyen funkcióval lássák el, a 101-es, melyet korábban raktárként használtak, valóságos kincseket rejtett. – Régi okmányok, könyvek és közel száz festmény került elő – mondta Orbán Imre. Az önkormányzat kulturális referense kiemelte: két, nagyértékű Barcsay Jenő kép is előkerült. Az összes műalkotást szakszerűen kategorizálták és átszállították a József Attila Városi Múzeumba. A Barcsay-munkákat szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.

Mivel a képeket szakszerűtlenül tárolták, állapotuk megromlott. Elszennyeződtek, elsötétültek. Brútyó Mária festő- és restaurátorművész, aki maga is makói születésű, térítésmentesen vállalta a Kútgém és Kékegű című munkák elsődleges felmérését. Ugynevezett kis kutatóablakokat alakított ki a két képen, melyeken keresztül látszik, hogy eredetileg jóval világosabbak, élénkebbek voltak a színek.

A vásznak is érdekesek, ugyanis másodlagos felhasználásúak. Ez azt jelenti, hogy a művész nem új, hanem használt anyagra festett, vagyis a két mostani alkotás alatt egy-egy másik kép rejtőzik. – Június 20-án rendezzük meg a Múzeumok éjszakája elnevezésű egésznapos programunkat, melynek keretében 19 órától a nagyközönség is megnézheti ezt a két képet – vette át a szót Badicsné Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató. Mivel a festmények hibáinak kijavítása nem olcsó, ezért a múzeum keresi azokat a pályázati lehetőségeket, melyek segítségével megmenthetik az 1926-ban Makón festett munkákat.

Az idén ünnepeljük Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész születésének 115. évfordulóját. – A művész fiatalon, még 1925-ben részt vett a makói Rudnay-művésztelep munkájában – nyilatkozta Karsai Ildikó, a Városház Galéria vezetője. A most előkerült alkotások olajképek, melyek az alföldi tájat, ezen belül a makói tanyavilágot elevenítik meg. Nagy a valószínűsége annak, hogy esetleg családi gyűjteményekben még mindig fellelhetőek olyan Barcsay-képek, melyet a szakma és a nagyközönség még nem látott.

Munkatársunktól. K.