Nem úgy sikerült a meccs Kecskés Ákosék számára, ahogy azt szerették volna. Ugyan a kezdés nem volt rossz, de 15 perc játék után már egyértelműen az afrikaiaknál volt az irányítás. Bő fél óra játék után pedig Awoniyi-nek sikerült is bevennie Székely kapuját, az első félidőben pedig nem érkezett magyar válasz erre a gólra.

A fordulást követően hamar egy kapufáig eljutott a magyar csapat, de ez volt a legközelebbi esély a gólszerzésre, a folytatásban ennél komolyabb helyzetet már nem sikerült kialakítani.

Nem sokkal később ráadásul a védelem jött zavarba, aminek eredményeként Awoniyi tudta megduplázni a nigériai csapat góljainak számát.

Habár a magyar csapat kétgólos vereséget szenvedett mégis kivívta a továbbjutást, hiszen a csoportok első két helyezettjei mellett a négy legjobb harmadik is tovább jut. Ennek értelmében a következő meccset az U20-as szerb válogatott ellen vívhatják Storck tanítványai szerdán.

A mérkőzésen a vásárhelyi Kecskés Ákos és a kisteleki Zsótér Donát is a kezdőben kapott helyet.

E csoport, 3. forduló:

Nigéria-Magyarország 2-0 (1-0)
New Plymouth, 3000 néző. Vezette: Zambrano (ecuadori).
Nigéria: Enaholo – Musa, Bello, Ndidi, Mustapha – Idowu, Ifeanyi – Bulbwa, Sokari (Iheanacho 82′), Godwin (Isaac 66′) – Awoniyi (Simon 74′).
Magyarország: Székely – Osváth, Kecskés Á., Talabér, Forgács – Nagy Ádám, Berecz – Nagy Dominik (Oláh L. 67′), Németh M., Zsótér (Popov 62′) – Mervó (Kalmár – a szünetben).
Gólszerző: Awoniyi (33′, 54′).
Sárga lap: Popov (90′).

szcs