Tulajdonképpen ez alkalommal egy percig sem forgott veszélyben Lewis Hamilton első helye, hiszen ezt a pozíciót csakis addig adta át márkatársának, amíg a bokszba vonult. Rosberg ugyan a futam második felében felzárkózott Hamiltonra, megelőznie viszont nem sikerült, sőt igazi helyzetig sem jutott.

A dobogóra a Williams finn versenyzője is felállhatott, aki Kimi Räikkönen megpördülése után örökölte meg a harmadik helyet, a Jégember pedig így negyedikként ért célba.

Sebastian Vettel a mezőny végéből indulhatott a szombati műszaki hibájának köszönhetően, viszont nagy felzárkózást mutatott be, a végén 5.-ként ért célba, ráadásul alig 4 másodperccel maradt el csapattársától.

Massa hasonló helyzetből várhatta a rajtot, de alatta is jól muzsikált a Williams-Mercedes, így a hatodik helyért járó pontokat vághatta zsebre.

A Lotusnak is sikerült a pontszerzés, Maldonado ez alkalommal nem törte az autót és az sem állt meg alatta, míg Grosjean csak a 10. lett, igaz ezt magának köszönheti, hiszen egy lekörözés után kivágták a hátsó gumiját, így defektet kapott, valamint a bírák még büntetéssel is sújtották a franciát.

Újabb győzelmével Hamilton 151 ponttal vezeti a világbajnokságot, mögötte 17 ponttal lemaradva figyel Rosberg, Vettel pedig 108 egységgel a harmadik.

A Kanadai Nagydíj végeredménye

1. Lewis, Hamilton Mercedes, 1 ó 31 p 53,145
2. Nico Rosberg, Mercedes, 2,2
3. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, 40,6
4. Kimi Räikkönen, Ferrari, 45,6
5. Sebastian Vettel, Ferrari, 49,9
6. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 56,3
7. Pastor Maldonado, Lotus-Mercedes, 66,6
8. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, 1 kör
9. Danyiil Kvjat, Red Bull-Renault, 1 kör
10. Romain Grosjean, Lotus-Mercedes, 1 kör
11. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 1 kör
12. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, 1 kör
13. Daniel Ricciardo, Red Bull-Renault, 1 kör
14. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 1 kör
15. Max Verstappen, Toro Rosso-Renault, 1 kör
16. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, 2 kör
17. Will Stevens, Manor-Marussia-Ferrari, 4 kör
18. Roberto Merhi, Manor-Marussia-Ferrari, kiesett
19. Jenson Button, McLaren-Honda, kiesett
20. Fernando Alonso, McLaren-Honda, kiesett

szcs