A nyilvánosság kizárásával tartották meg pénteken a Makó-Térségi Víziközmű Társulás taggyűlését a volt Vízmű székházában. A társulás tulajdonosai, vagyis Makó és kistérségének önkormányzatai, összesen tizenhét település polgármestere arról döntött, hogy menesztik tisztségéből dr. Munz Károlyt, akit korábban azzal bíztak meg, hogy lássa el a megszűnt víziközmű kft. felszámolását.

A tervezettnél jóval tovább tartó ülés feszült hangulatban zajlott. Farkas Éva Erzsébet polgármester a megbeszélés után elmondta: mint a többségi tulajdonos képviselője a cégben – a makói önkormányzat 67 százalékos tulajdonrészt birtokol a kft.-ben – nem számított ilyen hangvételű tárgyalásra.

A makói képviselők a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen arról döntöttek, hogy váltsák le Munz Károlyt és helyette nevezzék ki. dr. Cseri Andrást. A társulás taggyűlése ezt pénteken jóvá is hagyta, vagyis mostantól Munz Károly már nem a felszámolója a volt víziközműnek. A végelszámolásnak már jóval korábban be kellett volna fejeződnie. A legelső határidő még tavaly december 31-e volt, ezt később kitolták 2015. március 31-re. Mind a mai napig az érintett önkormányzatok várnak az eredményre.

A végelszámolás végső kimenetelét újból megtárgyalja a társulás, ezért nyolc napon belül ismét taggyűlést hívnak össze. A polgármesterek azt szeretnék, ha az új felszámolóval sokkal gördülékenyebben tudnának együtt dolgozni. Az eddig megkapott és átvizsgált dokumentumokból kiderült, hogy 2009-től több olyan munkát is kiszerveztek magánvállalkozásoknak és külső cégeknek, melyeket maga a víziközmű is el tudott volna látni. Ez azt eredményezte, hogy bizonytalanná vált a kft. működése.

Munkatásunktól. K.