Mint arról beszámoltunk, hétfőn több református egyházméltóságnak elküldtük a temetőbotránnyal kapcsolatos kérdéseinket. Kedden Demeter János a következő válaszokat juttatta el szerkesztőségünkbe.

1., Tudott-e előzetesen a Susáni Református Egyházközség tervéről, mely szerint a temetkezési szolgáltatóktól, a síremlékek készítőitől és a polgári búcsúztatóktól belépési, illetve temető-fenntartási hozzájárulást kívánnak szedni?

Nem volt előzetes tudomásom a szóban forgó intézkedésről, a sajtóból értesültem róla magam is. De ezt semmiképpen sem értékelem tragédiának.

2., Egyetért-e azzal, hogy a határozatot kiötlő Susáni Református Egyházközség a döntést megelőzően nem konzultált az érintett szolgáltatókkal?

A közteherviselés eszméjének polgári társadalomban jogos elvárása érvényesül a meghozott intézkedésben – ez nem lehet alku tárgya, vagy néphangulat kérdése. A szerződő felek egészséges jogérzékkel ezt azonnal felismerték, s nem is vonják ki magukat a terhek megosztása alól, hanem a rájuk eső mértékben, viselik és hordozzák azt. Erényes és jó polgárokként.

3., Egyetért-e a Susáni Református Egyházközség ezen határozatával?

Egyetértek, s támogatom nagytiszteletű Nagy Zoltán Imre egyházmegyei főjegyző urunkat, susáni lelkipásztor testvéremet és munkabrigádját, akik a temetőinkért, sírkertjeinkért fáradoznak és dolgoznak.

4., Gyakorlat-e az ilyen jellegű ultimátumszerű határozathozatal más református egyházközségnél?

„Huszonöt” évenként egyszer föl kell állni, s ki kell nyilvánítani, hogy nincs több ingyen ebéd, hanem közteherviselés van. Nagytiszteletű úrék ezt tették.

5., Mi a véleménye arról, hogy a határozatot is jegyző Nagy Zoltán Imre református lelkész 2014-ben visszautasította a hódmezővásárhelyi önkormányzat évek óta folyamatos anyagi és fizikai segítségét a református egyház gondozásában lévő temetők rendben tartásában?

Nagytiszteletű Nagy Zoltán Imre lelkésztestvérem közel 20 éve szolgálattévő lelkipásztora városunknak, melynek eredményeként a Csongrádi Református Egyházmegye tisztikarának rangban második emberévé emelte az Isten népének közakarata, úgyhogy ha valamit tesz, vagy nem tesz, annak nyomós oka kell, hogy legyen. Népiesen fogalmazva: nem most jött le a falvédőről, nem egyszerű megvezetni. Mi becsüljük és megbecsüljük az ilyen embert.

6., Mi a véleménye arról, hogy a hit terjesztésében érdekelt egyházközség tiltja meg Isten nevének megemlítését a szertartások alkalmával a polgári búcsúztatók számára?

A helyi, lokális anyaszentegyház felszentelt lelkipásztora az egyházközség kormányzó és tanító testületével (presbitérium) egyetértésben intézkedett a Tízparancsolat, s azon belül különösen is a harmadik parancsolat érvényre juttatásáról. Miszerint: „Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” Vagy egy értelmezőbb fordításban: „Ne élj vissza Istened, az Örökkévaló nevével, mert nem hagyja büntetés nélkül azt, aki az ő nevével visszaél!” (2Mózes 20,7) Felfogásom szerint ebből következik, hogy aki személy szerint NEM hisz és bízik Őbenne szív szerint és őszintén és nyilvánosan, az visszaél az Ő Szent Nevével, amikor nyilvánosan is szentségtelen ajkára veszi vagy emlegeti, azt a látszatot keltve, mintha Őhozzá tartozna, vagy az Ő megbízásából szólna, pedig dehogyis. Ez a mi Istenünk előtt förtelmes bűn. És Isten népe ezzel egyetért. És hivatásából következően tartozik azzal, hogy minderről felvilágosítsa Vásárhely közönségét (a főispántól a kisbíróig, mindenkit). Isten szent Neve, azaz Személye nem lehet dekoráció, szóvirág vagy töltelékszó a szónokok ajkán és beszédében, mert az visszaélés – ezt kívánjuk értésére adni a köznépnek. Az egyházban ez a törvény. Így az egyház földjén is. (Si fueris Romae, Romano vivite more!)

7., Mit fog válaszolni a református egyházkerület azoknak a híveknek, akik a drágább temetéseket fogják számon kérni az aláíró lelkészeken?

Azt kellene válaszolnia, miután kellően tájékozódott a helyi viszonyokról, hogy a következőt mondja neked az Úr, a te Istened: „ne imádj más istent rajtam kívül!”(2Móz 20,3), azaz ne fuss a bolondok után, akik a pénzt istenítik, azzal kelnek és fekszenek, még ha ez is a korszellem és a direktíva; a mammont teszik meg istenpótléknak, és másról tudni sem akarnak. És nincs is más mércéjük rövidre szabott életükben, csak az, ami forintra beváltható. Azt üzeni: hogy ne istentelenkedjetek már kedves „hívek”! Hanem gyűjtsetek magatoknak mennyei kincset, olyat, ami elvehetetlen. Hogy ahol a kincsetek van, oda kerüljetek ti magatok is.

Demeter János

8., Amennyiben egy elhunyt végrendeletében kiköti a polgári búcsúztató számára, hogy Isten nevét is említse meg a búcsúztatáskor, akkor hogyan fogja ezt a református egyház megakadályozni a szertartáson?

A polgári búcsúztatásra szerződött személy (ő „világnézetileg semleges”, azaz sehova se tartozó, se-vallású magánzó), aki az egyház földjén kívánja megbízását teljesíteni, korábban már írásban is elkötelezte magát arra, betartja és betartatja, amire őt az egyházzal kötött szerződése kötelezi. Ez az egyik feltétele az egyházi földre lépésének. Tehát polgári becsület és tisztesség dolga a szerződés kitételeinek megtartása. És önellenőrzés van, a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. A szerződésszegés pedig mindenütt a világon – így a paraszt Párizsban is – szerződésbontást von maga után.

9., Mire kívánja fordítani a református egyház a befolyt összegeket és milyen címen, milyen számlákkal és kifizetési bizonylatokkal fogja ezt igazolni?

A szerződő felektől átvett befizetések a sírkertjeink fenntartására, rendben tartására és üzemeltetésére voltak fordítva és lesznek is fordítva legjobb tudomásom szerint. (Szabályos számlákon és bizonylatokkal.) Mi másra lennének fordítva? Ezt a nagy terhet a helyi református egyház hordozza rendszereken és rezsimeken átívelően. Amikor egyházunkat kifosztották a korábbi egyházüldözők, akkor az egyházi temetőket a nyakunkon hagyták. Nem „köllött” nekik. A város népjólétének fölkent őrei pedig ha „ócsítani” akarnak a népnek, akkor létesítsenek helyhatósági, azaz ” tanácsi”-önkormányzati temetőt a nép pénzén, ahogyan azt a korábbi években már kilátásba helyezték. Erre szabadságuk van, azért lettek odaválasztva ahol vannak, hogy ne csak tudják a tutit, hanem merjék és tegyék is meg. A szerződő felek pedig tekintsék úgy, hogy kaptak 25 év (egy kis életfogytiglan) fizetési halasztást és haladékot, ami alatt alkalmuk nyílt esetleg az eredeti tőkefelhalmozásra is. És hol van az előírva, hogy minden frissen jelentkező kiadásukat rá kell terhelni a köznépre, miért csak az egyház nagyvonalú és szociálisan érzékeny? Legyenek azok is ilyenek, akik a népből élnek!