A makói önkormányzat, a kuratórium bruttó 10 millió forintot osztanak szét a makói oktatási, nevelési intézmények igazgatói pedagógusaik között. Ők magunk dönthetnek arról, ki az, aki a legtöbbet tett intézményükért, akinek munkáját ilyen módon is megköszönnék. Az intézmények pedagóguslétszámaik alapján kaptak egy meghatározott összeget. Ezután helyben, az igazgatók javasolták a jutalmazottakat- mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony hétfőn, a Szikszai György Református Általános iskola Pedagógus Napi ünnepségén.

A város első embere, és az alapítvány elnökségi tagja: Gilinger Katalin köztiszteletben álló pedagógus, egykori iskolaigazgató köszöntötték az első két díjazottat. Ennek sorrendje az alapján alakul az elkövetkezendő hetekben, hogy hol, mikor tartják a Pedagógus Napot.

Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány nevében a kalkulált pénzjutalom mellett elismerő oklevelet kapott Sirokmán Ágnes pedagógus és Keresztúri Mihályné óvodapedagógus kimagaslóan eredményes pedagógiai munkájáért.

Nem ez volt az első ilyen alkalom, ahol az új városvezetés nyitott szemlélete tükröződik. A nyugdíjas klubok, karácsonyi ajándékozásakor is maguk dönthettek róla, mire költik a pénzt. A civil-, sport- és egyházi szervezetek támogatása is a saját igénylésük alapján alakult. Most újabb példáját láthatjuk a nem uralkodó, hanem sokkal inkább a kormányzati célokkal is egy irányba tartó: szolgáló szemléletű, észszerű elképzeléseken alapuló vezetésnek.

Forrás és fotók:

Major Zsuzsanna

sajtóreferens