Eltelt 8 év, amely a mindszenti iskola 8. c osztályos tanulói számára a búcsú pillanatát jelentette. Tanulmányaikat Szentesen, Hódmezővásárhely és Békéscsabán folytatják majd. Iskolájuktól elköszönve végigjárták az osztályokat, ahol az alsóbb évfolyamosok gyönyörűen feldíszített környezetben várták idősebb társaikat.

Miután az udvarra értek, kezdetét vette a ballagási ünnepség, melynek első felében a 7. osztályos tanulók búcsúztak a végzősöktől, majd pedig ők mondtak köszönetet egy különösen szép ünnepi műsorral, illetve egy-egy szál virággal az iskola pedagógusainak, dolgozóinak, valamint szüleiknek.

„Az ünneplésbe ilyenkor mindig egy kis szomorúság is keveredik, hiszen búcsú ez számotokra az elmúlt 8 évtől, tanároktól, barátoktól és ismerősöktől, de egyben kíváncsiság, kihívás is az új jövővel szemben” – fogalmazott ünnepi beszédében Gémesné Wittich Szilvia tagintézmény-vezető.

Ezután Szedlák Renáta, a Mindszenti Általános Iskola igazgatója búcsúzott a tagintézmény végzőseitől. „Néhány év múlva ezeken a fiatalokon lesz a sor, hogy az országban szépet alkossanak és jót teremtsenek. Ehhez nemcsak tudást, hanem a személyes példamutatást is megkapták ezen falak között” – mondta, hozzátéve: ha pár év múlva visszatérnek, talán nem is fogják megismerni egykori iskolájukat, hiszen nyáron széleskörű felújításon fog átesni az intézmény. Megújul az épület szigetelése, nyílászárói és energiaforrásai. Megköszönte a jelenlévő Zsótér Károly polgármesternek, hogy a mindszenti önkormányzat az iskola felújításáért újabb terheket vállalt.

Ezt követően díjátadással folytatódott az ünnepség. Közösségi munkájáért Marton Szabolcs kapott elismerést. Nyolc évig kitűnő tanuló volt Olasz Márk, aki a természettudományokért kitüntetést is átvehette. Jeles tanuló Csernák Lili és Jónás Vendel, aki Olasz Márkkal és Köblös Edinával jó sportoló díjban is részesült. Kultúráért díjat Felvidéki Erika, Olasz Márk, Csernák Lili, Jónás Vendel, Köblös Edina kapott.

Edina bizonyítványa nyolc éven át kitűnő, magatartása pedig példás volt. Számos versenyen teljesített kimagaslóan, az idei háziversenyen például nyolc díjat nyert. Megérdemelten vehette át a Nívó díjat.

A szülők közül díszpolgári címet kapott Köblösné Csernák Katalin és Jónásné Bencsik Piroska, elismerő oklevéllel jutalmazták Répásné Csernák Ildikót, Galambosi Krisztiánt és Csernák Lajost. A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet díját szintén Köblös Edina vehette át.

Az alapítványi díjakat Nagy Margit kuratóriumi elnök, a Sulimoped emléklapokat pedig Vad Róbert rendőr őrnagy, a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára és Szivák Edit törzsőrmester adták át. Az alsósok és felsősök legjobbjai kitűnő bizonyítványaikért pedig könyvjutalomban részesültek.

Rozgonyi Ádám

 

Az év tanulója: Ugrai Panna Nóra 4/c, Jónás Vendel Barnabás 8/c, Csernák Lili Viktória 8/c,

Az év osztálya: 4/c osztálya

Dózsa díj: Köblös Edina 8/c

Takarékos útravaló díj: Köblös Edina

Sulimoped emléklap az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával: Köblös Edina, Marton Szabolcs, Olasz Márk, Sánta Norbert, Tóth Máté Menyhért