A jótékony cirkusz

Figyelem, figyelem, cirkusz érkezett Hódmezővásárhelyre! A humor elér, és nemes a cél a Circus Last Vegas Show tevékeny résztvevőinek. Nehézsorsú gyerekeket látnak ingyenesen vendégül előadásaikon, Hódmezővásárhelyen 30-50 gyermeket (szombat és vasárnap).

Teltház előtt „próbáltak” a Kankalinosok a Bessenyeiben

Szombat este rendhagyó műsorral zárta idei tanévét a Kankalin Néptáncegyüttes. A hagyományos korcsoportonkénti bemutató mellett, egy próbájukba is bepillantást nyerhetett a közönség, ugyanis előadásuk tematikája a hétköznapi táncos készülődés, gyakorlás volt. 

Nép- és rockzene is szólt az óföldeáki falunapon

A szombati óföldeáki falunapon kilencedik alkalommal rendeztek pörköltfőző versenyt, melyre tizenkilenc csapat nevezett. A művelődési ház előtti parkban helyi, valamint földeáki, makói, szegedi és hódmezővásárhelyi fellépők szórakoztatták a jelenlévőket. A műsor változatos volt, hiszen a népzenétől egészen a kemény rockig minden szerepelt a palettán.

Visszaintve az óvodának

A Székkutasi Líbor Ilona Óvoda nagycsoportosai szombaton ünnepség keretében búcsúztak az óvodai évektől, a Művelődési Ház nagytermében. 

Itt a strandszezon

Itt van végre a strandidő, és a vakáció is már a küszöbön áll, hát irány a strand! A Családi magazin vendége volt dr. Antalóczy Péter, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda vezetője.

Pihe-puha szőnyeget a DIEGO-tól

A lakásunk, otthonunk berendezésének fontos része a szőnyeg, hiszen egy szép, színes középszőnyeg, vagy akár egy jól megválasztott padlószőnyeg otthonosabbá varázsolja a környezetünket. A Családi magazinban erről beszélgettünk Oskovicsné Virág Kis Helgával, a DIEGO Szőnyeg-PVC-Parketta-Függöny Áruház üzletvezetőjével.

Ízkavalkád a XIII. makói grillfesztiválon – Galériával!

A hagyományos magyaros és makói ízek mellett igazi különlegességekkel találkozhattak azok, akik szombaton kilátogattak a Návay Lajos térre, a XIII. Makói Kemencés és Hagymás Grillfesztiválra. Kovács Lázár mesterszakács ázsai csavarral készített tarját. Közel száz kemencében és grillezőn készültek az étkek.

Tizenöten ballagtak el a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményéből – Galériával!

Tizenöten búcsúztak szombaton a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményétől. A tanévzáróval egybekötött ballagási ünnepségen több díjjal is jutalmazták az iskola kiválóságait, valamint díszpolgári okleveleket és címeket is adományoztak. 

Nemzetközi Gyarmati kupa Vásárhelyen

Ez a harmadik alkalom, hogy Gyarmati Dezső nevével fémjelzett kupát tartanak Hódmezővásárhelyen, a róla elnevezett Sportuszodában. A Nemzetközi versenyen több korcsoportban és versenyszámban ugrottak medencébe a fiatalok.

 

Ugrálóvár és kézműveskedés a könyvtár gyereknapján

Számos kézműves tevékenységgel és ugrálóvárral szórakoztatták a gyerekeket a Németh László Városi Könyvtár gyereknapján szombat délelőtt. Azért a sok színezés, ugrálás mellé egy kis olvasás is belefért. 

Kádár Péter: „Szükség van a jövő embereire, a fizikusokra”

Felavatták a Bodrogi Sándor Fizikalaboratóriumot a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban szombat délelőtt. Az öreg diákok adományaiból is felújított labor ajtaja előtt Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Prof. Dr. Gyulai József akadémikus vágta át a szalagot. 

Az Ikrek menjen kirándulni

Végre itt a hétvége, jól esik egy kis pihenés. Az Ikrek például jól teszi, ha felkerekedik és a családjával kirándulni indul, a Nyilast azonban arra figyelmeztetik a csillagok, hogy ideje lenne lassítani. Jöjjenek a részletek! 

 

Mintegy 400 milliárd forintot kapnak a gazdák az egységes agrártámogatás keretében

A magyar gazdák mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak az egységes agrártámogatás keretében. Június 9-éig még van lehetőség a támogatás napi 1 százalékos csökkenése mellett beadni a kérelmeket - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke egy szakmai rendezvényen Karcagon.

Kínai tárgyalások az élelmiszerexport bővítéséért

Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy Kínába kiváló minőségű, egészséges és biztonságos termékek jussanak el - mondta a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkára.

Kétoldalú együttműködési lehetőségekről egyeztetett az FM helyettes államtitkára Zágrábban

Potenciális mezőgazdasági együttműködési és a hungarikum törvény adaptációs lehetőségeiről egyeztetett Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára Zágrábban.

Lázár János: ha kedd, akkor Belgium

Brüsszelbe várják kedden Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki a tervek szerint a regionális politikai főigazgatóval folytat majd megbeszélést többek között az Altus-ügyről és a kohéziós források felhasználásával kapcsolatos más aktuális kérdésekről.

Vásárhelyi érem szivacskézilabdában

Az elmúlt hétvégén Veszprémben rendezték a Megyei Jogú Városok Szivacskézilabda Versenyét, ahol a HLKC U8-as csapata kiválóan szerepelt. A fiatalok bronzéremmel térhettek haza a megmérettetésről. 

Megfecskésedtünk

Egy fecske nem csinál nyarat, tartja a mondás. Nekünk viszont úgy tűnik mázlink van és igazi nyarunk lesz, ugyanis egy csapat fecske ütötte fel a fejét a szerkesztőségünk ablakában.

Szorosabb agrárkapcsolatok hazánk és India között

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kétoldalú tárgyalást folytatott Om Prakash Dhankarral, az indiai Harayana tartomány mezőgazdasági miniszterével Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban.

A kormány elkötelezett a nemzeti parkok fenntartása mellett

A kormány elkötelezett a nemzeti parkok fenntartása, fejlődőképességük biztosítása mellett – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Izsákon, a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) alapításának 40 évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Díjeső hullott a szegedi színház évadzáróján

A szegedi teátrumban a most véget érő évadban 313 előadást láthatott a szegedi közönség, 97 ezer körül alakult a fizető nézőszám. Az évad legtöbbet színpadra lépő művésze Rédei Roland volt 93 előadással.

Gyermeknap lesz a kisteleki tűzoltóságon

A katasztrófavédelmi nyílt nap során lesz tűzoltás, tömlőteke, vizes célba lövés, valamint az őrs bemutatja készenléti szereit, különleges felszereléseit, és betekintést engednek a tűzoltók napi feladatvégzésébe.