– Nagyon sok tehetséges diákunk van, és őket szeretnénk ezen a napon jutalmazni. Az versenyeken kimagasló eredményeket elért tanulók, a művészeti tevékenységben aktív gyerekek, valamint a tavaszi papírverseny helyezettjei könyvjutalmat, illetve okleveleket kapnak – mondta el Angyalné Oltyán Enikő, a diákönkormányzatért felelős pedagógus.

A nap különlegességeként szolgált, hogy az iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából diákok és tanárok közösen egy fát ültettek az udvaron, így a japán akácfa az évek múlásával, és a gondos kezek ápolásának köszönhetően, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola ékévé válhat, gömb alakú lombkoronája pedig árnyékot adhat majd az eljövendő generációk diákjainak.

Az éneklést, a művészetet pártoló iskolához méltó módon a gyereknapot egy tehetségkutatóval zárták. Illetve kutatni már nem is annyira kellett a tehetségeket, hiszen ott vannak, inkább csak bemutathatták a magukban ambíciót érző kisdiákok, mit tudnak ők. Így tett Németh Anna és Kovács Petra is, akik a 7/a osztályt erősítik. Több osztálytársukkal közösen készültek zenés produkcióval: Szabó Balázs Bandája Bájoló című dalát adták elő. A két diáklány mellett részt vett az előadásban Kaszás Kristóf, aki zongorán, míg Dratsay Dénes gitáron kísérte az énekeseket, Hevesi Adélt, Kovács Lillát és Nagy Holdát. A műsorszámot rekordsebességgel, másfél nap alatt állították össze, sikerülhetett ez azért, mert mindannyian gyakorlott színpadi emberek. Anna és Petra is több kórusban is énekelnek, az egyik ezek közül az osztályuk külön kara, az Angelorum, és remélik, hogy mostani előadásukkal is sikerül megnyerniük a zsűrit.

A zenés produkciók között túlnyomórészt a ma népszerű slágereket adták elő a gyerekek, de azért akadtak klasszikusnak számító produkciók is.

ÉR.