Ghimici Alex Gábor kilenc évesen kezdett el fotózni. Eleinte csak a mobiltelefonjával készített fényképeket, majd később kapott egy kis digitális fényképezőgépet. Mostanra pedig már egy komolyabb masinával fotózik. – Mindig is érdekelt a média világa – árulta el a most 15 éves makói Alex, aki a Kálvin téri Általános Iskola nyolcadikos tanulója.

A budapesti székhelyű Diákújságíró Egyesület, a DUE minden évben – számos kategóriában – pályázatokat hirdet fiatal újságírók, fotósok, médiamunkások számára. Alex két kategóriában indult az idén: az év online diákmédiumában és az év diákfotósában. A Maros-parti városban élő fiú hatalmas eredményt ért el: az online-ban első, a fotózásban pedig második lett. Ez azért is nagy szó, mert az ország minden pontjáról több mint ezer gyermek adta be a munkáját.

– Az év elején busójárást rendeztek Makó főterén, amire én is kilátogattam – árulta el Alex. Természetesen a fényképezőgépét sem hagyta otthon. Rengeteg képet csinált, többek között egy olyat, melyen az egyik busó leguggol egy aprócska kislány elé. Ezt küldte be, s ezzel érdemelte ki a második helyet. Számos városi rendezvényt felkeresett már a fiú, ahonnan tudósításokat hoz.

Az általa felvett anyagok nem vesznek kárba, ugyanis Alexnek saját weboldala is van, ahová feltölti ezeket a képeket és szövegeket. Ezzel is indult a versenyen, melyen első lett. – Osztálytársaim, barátaim szívenesen látogatják ezt a felületet, mert sok érdekes dolgot tudhatnak meg a városról – mondta a fiú. Tanulmányai befejezése után televízióban szeretne dolgozni riporterként vagy operatőrként. Az első lépést ez irányban már megtette, mert sikeresen felvételizett a szegedi Deák Ferenc Gimnázium médiaszakára.

Munkatársunktól. K.