A kisméretű kenguruk is szaporodnak a nagyobb rokonaik szomszédságában, még ha nem is olyan ütemben. Így egy-egy kölyök felfedezése az állatkertieknek is nagyobb élményszámba megy, mint ahogy most is történt.

Az egyik nőstény erszényének teltsége már árulkodott arról, hogy rejt egy kicsit, de bizonyossá akkor válhattunk az örömteli esemény megtörténtében, amikor a kölyök is egyre többet merészkedett elő. Most már némi szerencsével vagy türelemmel a látogatóink is megcsodálhatják a kifutó legifjabb lakóját, amelynek nemét természetesen még nem tudjuk.

A Derby-kenguru nemcsak kisebb, hanem érzékenyebb faj is, mint az Európában vadon is megélő Bennett-kenguru. Hajdan elterjedt volt Dél- és Délnyugat-Ausztráliában, ma már kisebb területeken él, főleg a kontinens déli partjának szigetein és a nyugati rész nemzeti parkjaiban.

Kifejezetten szociális állat, akár 50 fős csapatokba is összeállhatnak. Elsősorban az élőhelyek pusztulása, valamint a behurcolt ragadozók veszélyeztetik, egyes helyeken a farmerek kártevőnek tekintik, és vadásznak is rájuk. A tudomány is felfedezte a fajt, ő a legkedveltebb erszényes modell a genetikai és az élettani kutatásokban, számos felfedezésben játszottak szerepet egyedei (pl. a szaporodásbiológiai, vagy a hormonrendszert érintő kutatásokban).

Forrás: Szegedi Vadaspark