Izgatott tömeg gyűlt össze a templomban, hisz nemcsak egy énekkoncertre lehetett számítani. Megvolt a hazatérés gyomorszorító fellélegzése is a levegőben. Ugyanis Gheorghita Orsolya Hódmezővásárhelyen nevelkedett, itt él a családja, és most hazatért, hogy megmutassa az övéinek, hol tart most. Akárcsak Dobos Kata színész, aki elmondása szerint ennyire még nem izgult sosem fellépés előtt.

És itt térhetünk vissza arra, hogy nemcsak egy énekkoncert volt, ugyanis az estet – koncepcionális műsorszerkesztéssel – versekkel tették kerekké, melyeket a Budapesten élő Kata előadásában hallhatott a közönség.

Az est az Egy szerelem arcai címet kapta. Ehhez jól idomulva váltotta egymást zene és vers. Mind-mind valahogyan a szerelemhez kötődően. A tavasz jelen(l)ét megörökítve az édesbús, csodálatos érzéssel. A szerelem arcai nemcsak boldog, kiteljesedett állapotokban mutatkoznak meg, van neki szomorú és fájdalmas arca, állapota is – fogalmazott Orsolya.

Így kerül(hetet)t egymás mellé Debussy, Strauss, Radnóti, Schumann, Reményik, Dohnányi, Ady, Liszt – a teljesség nélkül.

A dalokat Szűcs Dániel kísérte zongorán. Dániel 16 éve foglalkozik a billentyűk billentgetésével, noha kora még nem érte el a huszonötöt. Liszt Ferenc: Sposalizio művével hangos elismerést vívott ki a hallgatóságtól, és egy napsugarat, amely beigyekezett a színes templomablakon.

 

G.

További fotók: