“Éljen a sör!” – Kézműves Sörfesztivál I. nap – Galériával

Mindegy, hogy barna vagy világos, meggyes vagy áfonyás, a lényeg, hogy kézműves legyen, de még inkább, hogy sör. Több mint 60 kiállító és rengeteg ember a Kézműves Sörfesztivál első napján, csütörtökön. Ráadásként ott volt még Charlie a dupla whiskey-jével, de ennek ellenére a többség mégiscsak a sört választotta. 

Lázár: mentesülhetnek a háziorvosok az iparűzési adó alól

Mentesíthetik az önkormányzatok a háziorvosokat az iparűzési adó megfizetése alól 2016-tól - jelentette be a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen szólt a közbeszerzések nyilvánosságának növeléséről és a devizahtitelesek kedvezőbb helyzetéről is.

Helyi alkotók mutatkoztak be a makói Hagymaházban

Makói Szín-Folt címmel nyílt csütörtökön kiállítás a Hagymaházban. Az öt helyi képzőművész alkotásait dr. Sánta Sándor önkormányzati képviselő, az Egyenlő Esély Bizottság elnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A szobrokat, festményeket május 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A 17. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium kiállítása az Emlékpontban

2014 őszén tucatnyi hazai és két külföldi kerámiaművész alkotott öt héten át Hódmezővásárhelyen, a 17. kerámia szimpózium keretében. A művészek város inspirálta alkotásaiból május 8-án, pénteken 17 órakor nyílik beszámoló kiállítás az Emlékpont "Galéria" kiállítótermében. Köszöntőt mond Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a tárlatot Csenkey Éva művészettörténész nyitja meg. A vernisszázson közreműködik Borsos Annamária Príma-díjas zongoraművész.

Eltúlzott jövedelem az igazgatónak

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Makói Szervezete szerdán sajtótájékoztatót tartott Medgyesi Pál a Makó- Térség Víziközmű kft. igazgatójának bérezéséről, melyet az elmúlt 10 évben vett fel a cégtől. 

Így lehet tartalmasan eltölteni a szabadidőnket

Mindegy, hogy természetjárás vagy motorozás, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a szabadidőnkben – vallja az Alföldi Szabadidő Egyesület. A csütörtöki Napraforgóban az újonnan alakult egyesület mesélt két tagja mesélt arról, milyen különleges szabadidős tevékenységeket lehet végezni a szervezet keretein belül. A műsor vendégei voltak Prikler György, az Alföldi Szabadidő Egyesület elnöke és Csikós Sándor, a Veteránmotoros szakosztály vezetője.

Almási: 20-30 évre meghatározhatjuk Vásárhely jövőjét

Május 11-től az összes vásárhelyi háztartást felkeresik, hogy a lakosok véleményt nyilvánítsanak: milyen városban szeretnének élni. Almási István polgármester szerint az elkövetkezendő években csak akkor lehet sikeres a település, ha közösen döntünk a jövőről.

22 helyszínen fagyizhat féláron pénteken!

Május 8-a a magyar kézműves fagylalt napja, Csongrád megyében 22 cukrászdában mérik féláron a gombócokat. Szegeden négy helyen nyalhatunk kedvezményesen, a legtöbb fagyizó Csongrádon csatlakozott az országos kezdeményezéshez.

 

XIII. Nyári Kézilabda Tábor

Napközis rendszerű, professzionális szakmai jellegű tábor lesz hétfőtől-péntekig 8.30-16.30-ig, 6-14. éves korosztály számára, fiúknak és lányoknak.

Vízilabda: Idegenben is a Szeged győzőtt az OB I-ben

Hazai pályán hozta a kötelezőt a Tiszavirág Szeged Diapolo férfi vízilabda csapata, most pedig Kiss Csabáék az 5. helyért zajló párharc második mérkőzésén is győzni tudtak. Ezzel Varga Péter legénysége végzett az előkelőbb pozícióban.

Kézilabda: Újabb két pont a MOL-Pick Szegednek

A Balatonfüred ellen játszott a MOL-Pick Szeged kedden a férfi kézilabda NB I. felsőházi rájátszásában. Juan Carlos Pastor fiai a játékidő végére 12 góllal múlták felül a vendégcsapatot.

Fogy a vízkészlet: minden 20. másodpercben meghal egy gyermek

A Világgazdasági Fórum 2015-ös jelentése szerint a vízhiány ma már minden kontinenst érint. Az élen Ausztrália áll, szorosan követi Afrika, a tartós szárazság problémát okoz Amerikában is: Kalifornia történetében először vízkorlátozást rendeltek el, apad a Colorado folyó, Chilében már csökken az energiatermelés, szennyezettek a felszíni vizek Kínában. Kiszárad a világ negyedik legnagyobb tava, az Aral-tó, csökken a Bajkál-tó vízszintje is, pedig a Földön ez a legmélyebb és az édesvízkészlet egyötödét foglalja magában.

 

Magyar Kupa: Elődöntőben a HFC

A Hódmezővásárhely, az FK 1899 Szeged, a Mórahalom és az Ásotthalom jutott a legjobb négy közé a labdarúgó SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupában.

Alpolgármesteri sörcsapoló a Kossuth téren

A Kézműves Sörök Fesztiváljának nyitányaként Kószó Péter és Hegedűs Zoltán Alpolgármester Urak a miskolci Zip's Brewhouse serfőző mesterével közösen csapolnak sört a Kossuth téren.

Bodensee – győztes Mustang vásárhelyen

A 2015-ös Tuning World of Bodensee különdíjas Mustang-ja, az idei „Styling Car of the Year” is tiszteletét teszi a Kézműves Sörök Fesztiválján, ahol szombaton a Born in the USA izomautó show-val várják az amerikai autók szerelmeseit. A budapesti DF tuning díjnyertes autója egy Shelby GT 500 alapokra épített, közel 800 lóerős Mustang-átirat.

Bajnokok Ligája: Messi a padlóra küldte a Bayernt

Izgalmas, de gól nélküli első félidőt hozott a szerdai Bajnokok Ligája elődöntő, ahol a Barcelona találkozott a Bayern Münchennel. A gránát mezesek azonban a 15 perccel a vége előtt Messi vezérletével magasabb fokozatba kapcsoltak és legyűrték Guardiola csapatát.

Idegenben kezd a Kosársuli

A Metal-Work Bonyhádi KSE otthonában játsza az elődöntő első mérkőzését holnap a Vásárhelyi Kosársuli. Vas Péteréknek nem lesz könnyű dolga, mivel ellenfelük még egyszer sem szenvedett vereséget a szezonban hazai pályán. A párharc második meccsét május 16-án szombaton rendezik Hódmezővásárhelyen.