A hét folyamán a komplex személyiségfejlesztés került a középpontba. Már az első napon nagy összefogásra és kreatív ötletekre volt szükség ahhoz, hogy a túra során át tudjunk kelni a patakon. Az éjszakai bátorságpróbán sokan legyőzték félelmüket. A tanösvényen megismerkedtünk a Börzsöny hegység kialakulásával, növény és állatvilágával. Megkóstoltuk a Fehér források vizét. Kirándultunk Visegrádra, ahol felmásztunk a Fellegvárba és a történelmi séta után boboztunk, gyönyörködtünk a csodálatos környezetben. Sokan most utaztak életükben először komppal.

Voltak olyan programjaink, amelyeket a szálláshely környékén valósítottunk meg. Csoportokban dolgozva beszélgettünk a pénzbeosztásról, a gyerekek fát fogadtak örökbe, rajzoltak, énekeltek. A nap eseményeiről esténként naplót írtak.

Nagy várakozás előzte meg a csütörtöki szalonnasütést, amelyet műsorral kezdtünk. Minden szoba egy ismert dallamra rímeket faragott és a többieknek előadta. Nagyon jól szórakoztunk, majd elfogyasztottuk a szülők által felajánlott szalonnát, kolbászt és finom zöldségeket.

A pénteki napon a kalandpark nyújtotta élményekkel gazdagodtak a diákok. Nagy kihívás volt végigmenni a különböző pályákon, bátorságból jelesre vizsgáztak.

Fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk meg péntek este.

Forrás és fotók:

Rácz Jánosné

programszervező