Kos (március 21.-április 20.)

Nem kell a végsőkig elkeserednie, mert kisebb kudarc érte. A győzelem, az elsőség vágya rendkívül erős, de minél magasabbra teszi a mércét, annál nehezebb átugrani. Becsvágya arra sarkallja, hogy sikeres legyen, ezért kezdje újra és tanulságokat vonja le. Optimizmusa, lelkesedése még minden nehéz helyzeten eddig is átsegítette, higgyen benne, hogy ezután is így lesz.

 

 

Bika (április 21.-május 20.)

Őszinte és nyílt kommunikációval remekül boldogulhat, és számos konfliktust könnyűszerrel megelőzhet. A mai napon a megérzéseire nyugodtan hagyatkozhat, mert segítségükkel szinte belelát a másik emberbe. Persze meglepetés is érheti, mert lehetséges, hogy a beszélgető partnere egészen mást mond, mint amit igazából gondol. Most legalább igazán kiismeri.

 

Ikrek (május 21.-június 21.)

Jószívűsége bajba sodorhatja, mert szinte ösztönösen egy másik ember segítségére siet. Ezzel azonban veszélyeztetheti a saját egzisztenciáját. Kéretlenül ne avatkozzon bele kényes szituációba, mert utána csak főhet a feje. Szép dolog az önzetlenség és a becsületesség, de nem minden esetben. Vigyázzon, mert a meggondolatlansága és a kapkodása komoly bajba sodorhatja.

 

Rák (június 22.-július 22.)

Helyre áll a lelki békéje, ezáltal a teendőivel is jól halad. Ég a keze alatt a munka, és örömmel végzi még a legkomplikáltabb feladatait is. Mindenkivel szót ért, és senki sem tudja kihozni a sodrából, bár jelentkező azért akadna. Remekül forog a pénzvilágban és számos új megbízást kap, ami növeli a tekintélyét, és ami még külön örömére szolgál, hogy a bevételét is.

 

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)

Hatalmas lendülettel veti bele magát a munkájába, és mindenáron bizonyítani szeretne, hogy a munkahelyén megfeleljen az elvárásoknak. Feltétlenül győzelemre törekszik, mert a siker növeli az önbizalmát és a segítségével bebizonyíthatja nem csak önmagának, de az ellenlábasainak is a rátermettségét. Azért a nagy hajtásban vigyázzon az egészségére is.

 

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)

Ne hagyja, hogy anyagilag kihasználják és visszaéljenek a segítőkészségével. Egyik ismerőse minden rábeszélő képességét latba veti, hogy elérje a célját és kölcsön kaphassa azt az összeget, amit elképzelt. A döntés az ön kezében van, de reálisan gondolja át, hogy mennyire tudja kinyitni a pénztárcáját, mi az az összeg, amivel még nem hozza magát túlzottan nehéz helyzetbe.

 

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)

Meglehetősen szétszórt, és ez a munkáján is meglátszik.  Igyekszik összeszedettebb lenni, mert jó benyomást akar kelteni, nem szeretné, ha a főnöke nem lenne elégedett a teljesítményével. Idáig nem volt gond a hozzáállásával és ezért nem is értik a kollegái sem, hogy mi húzódik meg a figyelmetlensége mögött. Nagyon is tudja, hogy mit miért csinál, de megtartja magának.

 

Skorpió (október 23.-november 21.)

Ügyesen lavíroz és így a konfliktusokat könnyedén kezeli, igaz ez nem kevés energiájába kerül. De saját nyugalma megéri, hogy egy két kellemetlen megjegyzést is lenyeljen. Már megtanulta, hogy ha nem muszáj, akkor nem kell minden kihívásra azonnal és élesen reagálni. Tudja, hogyha van ideje átgondolni a következő lépését, akkor számos kellemetlenséget elkerülhet.

 

Nyilas (november 22.-december 21.)

A mai napon hajlamos az önmarcangolásra és a hibát csak önmagában keresni. Sokszor átgondolja, hogy mit és miért mondott, és csak egyedül saját magát hibáztatja, hogy konfliktusba keveredett. Képes állandóan azon rágódni, hogy mi lett volna, ha nem jár el olyan könnyen a szája. A hibát már elkövette, ezért túl sok választása már nincsen, nyújtson békejobbot az ellenfelének.

 

Bak (december 22. -január 20.)

Romantikus és idealista hangulatban telik a napja, és a szíve csordultig van szeretettel. Alig várja, hogy találkozzon a kedvesével, s hogy elkényeztethesse és elhalmozza mindenféle jóval. Az utóbbi időben rengeteget fejlődött a kapcsolata és általa már könnyebben ki tudja mutatni az érzelmeit. Mivel az mély érzelmei viszonzásra találnak, már nem akar védekező állásba lenni.

 

Vízöntő (január 21.-február 19.)

Kerülje az anyagi jellegű vitákat és az lenne a legjobb, ha bevarrná a zsebeit. Igaz, hogy így nem tudna pénzt betenni, de kivenni sem. A Neptunusz bolygó meggondolatlan költekezésre sarkallja és próbára teszi egy olyan személy révén, aki a kellemes és behízelgő modorával csak arra vár, hogy átverhesse. Olyan ügyesen igyekszik túljárni az eszén, hogy észre sem veszi.

 

Halak (február 20. -március 20.)

Csak az egyenes út járható, ezért akarjon úgy győzelemre törekedni, hogy nem a becsületes eszközöket veti be. Szemtől szembe támadjon, és nyíltan vegye fel a harcot, ne vessen be nem megengedett eszközöket. Kerülje a pletykák terjesztését, az intrikálást, és ne csak a saját feje után, menjen, mert még igaz lesz az a mondás hogy, aki másnak vermet áll maga esik bele.