Rostás Imre közelijével indult a találkozó, ebben a pillanatban azonban még nem lehetett tudni, hogy ekkor vezet utoljára a Vásárhely. Beindult a tarjáni henger, és 13-5-nél esett a következő vendég kosár. Tutus és Szabó vezérletével 28-16-ra mentek el a hazaiak a negyed végére, ebben Vasék pocsék dobóteljesítménye is közrejátszott.

A találkozó sorsa már a második periódusban eldőlt. A nógrádiak ismét csak 16 pontot engedélyeztek a kék-sárgáknak, akik Mócsai kosarai és Nyilas hármasa után még 36-29-nél reménykedhettek a felzárkózásban. Tutus, Szabó és a hozzájuk csatlakozó Gorski viszont tett róla, hogy a nagyszünetben már egyértelmű váljon kié lesz a győzelem.

A pihenőt követően sem javult a Kosársuli helyzete. A Salgótarjánban Vuletics és Papp szállította a gólokat, míg a vendégeknél Vejinovics és Genal talált be, ez viszont csak arra volt elég, hogy tovább nőjön a különbség a két gárda között. (65-41) A helyzetet nehezítette, hogy a védekezés sem ment túl jól Kelemenéknek.

A zárónegyed 75-48-ról indult, dr. Elek András tanítványainak nem igazán volt esélyük a fordításra. Erejük csak arra volt elég, hogy az egész meccsen jól játszó Czibere teljesítményével ne legyen még nagyobb a differencia a két együttes között. A Hódmezővásárhely az idényben a legtöbb pontot kapva elszenvedte szezonbeli negyedik és egyben legsúlyosabb vereségét. Nyilasék jövő szombaton a Békés ellen javíthatnak a Hódtói Sportcsarnokban.

Konecranes-Salgótarjáni KSE – Vásárhelyi Kosársuli SE 94–66 (28-16, 22-16, 25-16, 19-18)
NBI B csoport, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok.
Vezette: Gál J., Fodor A., Borgula Gy.
Kosársuli: Vejinovics 15/9, Rostás I. 2, Vas -, Nyilas 3/3, Gruda 4.
Csere: CZIBERE 19/15, Varga 4, Kelemen 8, Mócsai 4, Rostás G. -, Genal 7.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Ma este ez volt a reális különbség a két csapat között.”

Forrás: Martonosi János, Vásárhelyi Kosársuli sajtófőnök

Fotó: Damó Adrienn