– Mivel rövidtávú versenyeket bonyolítunk le mind a két napon, így kettő és négy kilométert kell megtenniük az indulóknak – mondta Paskuj Mátyás, a versenybíróság elnöke. Az első nap délelőttjén 234-en, délután pedig 218-an álltak rajthoz. A második napon, vasárnap Földeákról Makóra települt át a verseny. A Maros-parti üdülőterületen lévő rajtól a Kalandparkig kellett elfutni. Délután a város belterületén rajtolt el a mezőny, a cél pedig a Hagymatikum volt.

A 13 éves Kisházi Gábor 5 esztendősen ismerkedett meg először a tájfutással. A hódmezővásárhelyi Hód-Mentor Sport és Műpártoló Egyesület tagja az egész családjával hódol ennek a sportnak. – Együtt futunk, a szüleim, én és a 10 éves hugom, Emma – árulta el a fiú. Az ország számos pontján vett már részt tájfutáson. A legmesszebbi versenye Olaszországban, pontosabban Velencében volt. Az első napot a negyedik helyen zárta korosztályában, így reméli, hogy a végén sikerül a dobogóra állnia.

A Maros-parti pálya nem volt egyszerű. Hol mélyedésben, hol kisebb magaslaton, máskor pedig avarban, letört faágak között kellett futni. Elsőre nem mindenkinek sikerült megtalálnia a helyes irányt. Számos helyen ellenőrző pontokat helyeztek el, melyeknél regisztrálniuk kellett a versenyzőknek. Ez az ujjra felerősíthető szerkezet, szakmai nevén “dugóka”, olyan, mint a személyi igazolvány: ez alapján azonosítják a futókat.

– Már 2000 óta használom a személyes azonosítómat, kétezernél is több helyszínen versenyeztem már, Spanyolországon át Skóciáig – tudtuk meg dr. Sindely Páltól. A Szegedi Vasutas Egyesület tájfutója 1966-ban még egyetemistaként került először kapcsolatba ezzel a sportággal. A leghosszabb versenyén 1990-ben Göteborgban vett részt. Svédországban 5 napos, úgynevezett Oringen-versenyt rendeztek, ahol ezüst érmes lett.

Pali bácsi az első napi zárást követően vezeti korosztályának, vagyis a 65-ösök mezőnyét. Nagy esély van rá, hogy a négy fordulós etap végén is a dobogó legfelső fokára állhat. Nehéz is lesz legyőzni, mivel tízszeres senior-bajnok. Nem is sikerült, Pali bácsi nyert korosztályában. Kisházi Gábornak a végén nem sikerült előrébb kerülnie, így maradt a negyedik helyen.

Eredmények. Férfiak, 10 éves: 1. Barna Levente Kristóf (Kecskemét), 2. Adók Martin Zsolt (Maccabi Club), 3. Szabó Máté (Nyíregyháza), 13 éves: 1. Börcsök Milán (Csipa Sport Egyesület), 2. Zagyva Zalán (Victoria Sportegyesület), 3. Korica Dávid (Pusztamérges), 14 éves: 1. Veres-Lakos Csaba (Hódmezővásárhelyi TC), 2. Olasz Márk (Hódmezővásárhelyi HOD), 3. Gárgyán Dániel Tibor (Victoria Sportegyesület), 18 éves: 1. Bogya Gergely (Sirályok SE), 2. Máriás Bence Dániel (Maccabi Club), 3. Máriás Dávid Márk (Maccabi Club), 21 éves B: 1. Hetényi Péter (HTC), 2. Dezső Sándor (HTC), 3. Gábor József (Cegléd), 21 éves BR: 1. Horváth Henrik (Cegléd), 2. Zabaglo Máté (Csipa Sport Egyesület), 3. Filo Bernát (DISZ), 35 éves: Olasz Róbert (HOD), 2. Révész Gábor (Maccabi), 3. Silye Imre (Silvanus), 45 éves: 1. Filó György (DISZ), 2. Bárczes Miklós (FMT), 3. Szász Tibor (Szolnok), 55 éves: 1. Kaján László (FMT), 2. Szalóki Rezső (Gyöngyös), 3. Hegedűs Béla (Silvanus), 65 éves: 1. dr. Sindely Pál (SZVSE), 2. Bán Sándor (HTC), 3. Illés Vilmos (Siketek SC).

Nők, 10 éves: 1. Orosz Tímea (Tabáni SSK), 2. Györgyi Réka (Csipa SE), 3. Berki Rebeka Réka (Csipa SE), 12 éves: 1. Orosz Viktória (Tabáni SSK), 2. Kisházi Emma (HOD), 3. Gál Melánia Dóra (Pusztamérges), 14 éves: 1. Dezső Enikő (HTC), 2. Tóth Andrea (HTC), 3. Talmácsi Bori (Victoria SE), 16 éves: 1. Apró Vivien Dóra (SZVSE), 2. Gubicz Kata Viola (Victoria SE), 3. Veszelka Noémi (Maccabi), 21 éves B: 1. Kisháziné Zombory Erika (HOD), 2. Gábor Anita (Cegléd), 3. Liskány Diána (Tájfutó Egylet), 21 éves BR: 1. Pálfi Fanni (Diósgyőr), 2. Balázs Ildikó (Cegléd), 3. Jelena Kozoderovic (Szerbia), 35 éves: 1. Savanya Gyöngyi (Szegedi Bokorugró SE), 2. Mihály Gyöngyi (Maccabi), 3. Budaváriné Wenzel Andrea (Optimista SE), 45 éves: 1. Szerencsiné Csamangó Jusztina (Pusztamérges), 2. Dalmadi Andrea (Szolnok), 3. dr. Cserjés Andrea (Szolnok), 55 éves: 1. Rostás Irén (HTC), 2. Szabó Anna (Szegedi Bokorugró SE), 3. Sávai Mária (Optimista SE), 65 éves: 1. Csorja Ida (HTC), 2. Cser Krisztina (Tabáni SSK).

Nyílt: 1. Barna István (Kecskemét), 2. Fodor Gábor (egyesületen kívüli), 3. Lázár Ágnes (Kecskemét).