Vásárhelyi lett a Frankofón dalverseny harmadik helyezettje

„Kicsit olyan volt, mintha ott sem lennék, nem is fogtam fel, hogy ez velem történik” – idézte fel a  március 11-ei Frankofón dalverseny eredményhirdetésének pillanatait Gál Vivien, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola  12. a osztályos tanulója, aki a dalversenyen az előkelő harmadik helyezést érte el. A felkészülésről, a verseny tapasztalatiról és jövőbeli terveiről pénteken beszélgettünk a gimnazistával.

A makói Tamás Zsolt az ország ötödik legjobb ifjú mezőgazdásza

A 20 esztendős makói Tamás Zsolt lett az ötödik a mezőgazdasági gépésztechnikusi országos tanulmányi versenyen. A Maros-parti városban rendezett megmérettetésen tizenöten indultak, s a szigorú vizsgabizottság közölük választotta ki a legjobbakat. Zsolt 93,3 százalékkal a legjobb gyakorlati eredményt érte el.

A tripla 21-es kromoszóma

Egy játékos érzékenyítő programmal hívták fel a figyelmet a Down-szindróma Világnapjára, amely március 21-e, a szegedi megyeháza aulájában.

Átadták a Csomiép-Enter Kft kétezer négyzetméteres új csarnoképületét – Galériával!

Március 20-án, pénteken átadták a Csomiép-Enter Kft új üzemcsarnokát, a hódmezővásárhelyi Ipari Parkban. A kétezer négyzetméteres csarnoképület mellett, egy több mint négyszáz négyzetméteres irodaépület is épült. A beruházás 25 új munkahelyet is teremtett.

Juliska néni életreceptje: munka és nyugalom

Ez a hosszú élet titka a 90 éves Barta Sándorné szerint, akit pénteken köszöntött Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere, 90. születésnapján. Megnézték a kiskertet és a napfogyatkozást is együtt. Juliska néni vidám, mosolygós, jó egészségnek örvend.

 

 

Kézilabda: A HLKC otthon, a Makó idegenben bizonyíthat

A 15. fordulót rendezik a hétvégén a női kézilabda NB II Délkeleti csoportjában. A Hódmezővásárhelyi LKC hazai pályán játszik a tabella élén álló Békéscsaba ellen, de a Marosmenti NKSE játékosaira sem vár könnyebb mérkőzés, ők Orosházára utaznak.

Kísérleti vízi-világ

Nemcsak öncélú vizeskedés folyt péntek délelőtt a Környezeti és Információs Központban megrendezett, kísérletekkel gazdagított, interaktív foglalkozáson, hanem sok érdekességet is megtudhattak az ovisok.

Labdarúgás: A hétvége megyei programja

A hétvégén tovább folytatódik a megyei labdarúgásban az I. és a Ii. osztályú bajnokság tavaszi szezonja. A megyeegyes éllovas HFC a tabella második FK 1899 Szegeddel mérkőzik, a Székkutas a múlthéten jól teljesítő Zsombó otthonába utazik.

Ruhaosztás Hódmezővásárhelyen

A nagy érdeklődésre való tekintettel újra gyűjtést szerveznek. Jó állapotban levő tavaszi ruhaneműt, cipőt várnak az Adventista Közösségi Házban (Hódmezővásárhely, Bercsényi u 31.).

Csocsóasztal lett a környezettudatos vásárhelyi diákok jutalma

A Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézménye ökoiskolaként örömmel vesz részt környezetvédelmi projektekben. Az intézmény most a egy csomagolásgyűjtő versenyben szerepelt sikerrel: a diákok az összegyűjtött snackes zacskókért jutalmul egy csocsóasztalt kaptak. 

I. Országos Gátőrfutás Szegeden

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kezdeményezésére a Víz Világnap alkalmából az idei évben első alkalommal kerül megrendezésre az Országos Gátőrfutás.

 

A tenyészkoca állatjóléti támogatásra be kell jelentkeznie a gazdáknak

A Földművelésügyi Minisztérium felhívja a sertéstartók figyelmét, hogy 2015. március 31-ig nyílik lehetőség bejelentkezni az új állatjóléti, tenyészkocákra adható támogatásra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Fontos, hogy a most aktuális bejelentkezés nélkül a sertéstartók nem tudják majd igényelni a tenyészkoca támogatást.

Támogatja az FM az idei egységes kérelmek benyújtási határidejének meghosszabbítását

A 2015. évi egységes kérelmek benyújtására nyitva álló másfél hónap meghosszabbításának lehetőségét a hivatalos brüsszeli fórumokon a gazdák érdekében támogatni fogja a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - közölte a tárca az MTI megkeresésére csütörtökön.

Kézilabda: A bravúr után az év meccse következik a MOL-Pick Szegednek

Vasárnap az év eddigi legfontosabb mérkőzését vívja a MOL-Pick Szeged, Vadkerti Attiláék a német Rhein-Neckar Löwent fogadják az újszegedi sportcsarnokban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A szenzációs odavágóval, és a párharccal kapcsolatban Ilyés Ferencet, a csapat átlövőjét kérdeztük.

Megváltoztatják a Ságvári-gimnázium nevét

Megváltoztatják a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának nevét – idézte Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának Szabó Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő levelére írt válaszát csütörtöki számában a Délmagyarország. Az universitas leszögezi, a névváltoztatás kezdeményezője nem lehet az SZTE.

1200 kilométeres fénystaféta indul Szegedről

A Fény Nemzetközi Éve kapcsán Szegeden is számos különleges programmal készülnek: 1200 kilométeres országos útjára indul az ELI-ből egy fénystaféta, lézerhidat hoznak létre a lézerkutató és a Szent-Györgyi Albert Agóra között, valamint táborokkal, előadásokkal és kísérletekkel népszerűsítik a fiatalok körében a természettudományokat.