Fogas kérdés

Örökölhetők-e a rossz fogak? Mit tegyünk, hogy hófehér gyöngyöcskék üljenek a szánkban? A hétfő esti Épkézlábban erről beszélgettünk dr. Szabó Katalin fogszakorvossal.

A kormányzó elégedett

Hivatalos kormányzói látogatás keretében járt Vásárhelyen Lengyel Tamás és Kovácsné Gila Erzsébet a Rotary Club kormányzója és alkormányzó asszonya.

Lázár János: májusra megjelennek a vidékfejlesztési program első pályázatai

– Mit tesz a kormány a vidék megtartó erejének növelése érekében – tette fel a kérdést Móring József Attila KDNP-s képviselő a Perlement hétfői plenáris ülésén, amelyre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt. Mint kifejtette: az elmúlt 25 évben sok vidéki kistelepülés szenvedett súlyos, társadalmi-gazdasági veszteséget, mivel csökkent az agrárium eltartó képessége, és ma már 300 ezernél kevesebben élnek hivatalosan a mezőgazdaságból, amely kétségbe ejtő adat.

Fókuszban az alföldi táj

A Németh László Városi Könyvtár adott otthont Belovainé Bakos Erika első kiállításának. Az alföldi táj szépségeit, illetve azon keresztül a múlt elevenségét elevenítette fel 13 festményén és 14 fotóján, amelyet két hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Kézilabda: Megvan a HLKC első tavaszi győzelme

Ugyan az első tavaszi bajnokin az Orosháza ellen nem jött ki a lépés a HLKC számára, a múlt hétvégi Túrkeve elleni találkozón Gaál Adrienn tanítványai megszerezték első győzelmüket a tavaszi szezonban, 5 góllal múlták felül a házigazda csapatot.

Civil szervezetek pályáztak a korábban zárolt parlagfű-pénzekre

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) által civil szervezetek részére kiírt pályázaton 172 szervezet 546,5 millió forintot nyert parlagfű elleni védekezésre a korábban zárolt, e célra szánt 642 millió forintból - ismertette Nagy István, a tárca parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Közös ügyünk a szemétügyünk – Lecserélik Hódmezővásárhelyen a kukákat

Napraforgó műsorunk mai témája a szemétfeldolgozás és -gyűjtés volt. Vendégeinkkel, Lázár Máriával (projektmenedzser) és Dr. Kovács Pállal (Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. ügyvezetője) Virág Alma beszélgetett.

Rendkívüli települési támogatás – Vásárhelyen 270 millióból

A város új szociális rendeletéről tartott tájékoztatót hétfőn dr. Kószó Péter alpolgármester, Bálint Gabriella önkormányzati képviselő és Antal István, a Lakosságszolgálati Iroda vezetője. A cél egy igazságos, a méltányosságot kihasználó, elsősorban konszenzuson és átláthatóságon alapuló rendelet létrehozása volt, amelyre ezentúl nagyobb rálátása lesz a testületnek” – fogalmazott az alpolgármester.

Gyuricza Csaba az MTA doktora és az MVH új elnöke

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az elmúlt héten védte meg nagy doktori disszertációját. A talaj- és környezetminőség javítása és fenntartása növénytermesztési módszerekkel – címmel Gyuricza Csaba, a SZIE dékánja, a Tudományos Akadémián szerezte meg tudományos fokozatát. 

Vásárhelyi box siker Mohácson

A Hódmezővásárhelyi Box Klub február 28-án szombaton a Mohácson megrendezett Nemzetközi Busó Kupa ökölvívó versenyen szerepelt. A 75 kg-os súlycsoportban Kovács Pál a horvátországi Marijan Rajic legyőzésével aranyérmes lett. 

A Vivat Bacchus Csólyospáloson

A mindig vidám hangulatot teremtő Vivat Bacchus a kulturált borfogyasztás és a mulatozás igéjét saját szerzeményű bordalokba öntve lépett be a köztudatba.A 2001-ben alakult együttes az évek során bejárta Európát és a világot, hozzájárulva ezzel a magyar bor jó hírének, nemzetközi elismertségének tovább erősödéséhez.

Mercedesszel, Audival és Skodával bővült a vásárhelyi rendőrségi autópark

A mai napon két szolgálati autóval bővült a Hódmezővásárhely Rendőrkapitányság gépjármű állománya, míg egy harmadik már jelenleg is használatban van. Dr. Rádi Norbert kapitányságvezető ünnepélyes keretek között adta át a járművek kulcsait kollégáinak. 

 

Lassan fog csökken a belvíz

Az elmúlt hét végén a Tisza-vízgyűjtő északkeleti részén területi átlagban 10 mm körüli, máshol 5 mm alatti csapadék jelentkezett. Az ATIVIZIG területén a háromnapos csapadékösszeg 1,8 mm, a legtöbb eső Csengelén hullott, ahol 9,4 mm-t regisztráltak.

Labdarúgás: Nem sikerült meglepetést okoznia a Kisteleknek

A Csongrád megyei I. osztály kezdő tavaszi hétvégéjén az FK 1899 Szeged látogatott a sereghajtó Kistelek otthonába. A hazaiak egy jól sikerült első félidőt követően nem tudták tartani a szegedieket és elvesztették a találkozót.

Kézilabda: Balassagyarmaton győzött az FKSE Algyő

Nagy csatát vívott az FKSE Algyő férfi kézilabda csapat Balassagyarmaton, az NB I/B Keleti csoportjának 17. fordulójában. Dankó Ervin tanítványai 4 gólos hátrányt küzdöttek le az első félidőben, hogy aztán Deák Tamás bravúrjainak köszönhetően elvigyék a győzelemért járó pontokat.

Labdarúgás: A Chelsea nyerte az Angol Ligakupát

Újabb trófeával gazdagodott a hétvégén a C helsea. José Murinho klubja a Tottenham ellen vívott ligakupa döntőt és John Terry találatával valamint Kyle Walker öngóljával bezsebelték a kupát.

Kiállítást szervez a Lucien Hervé Kamera Klub

Március 3-án, kedden este 18-kor lesz a Lucien Hervé Kamera Klub beígért bemutatkozó kiállításának második felvonása, a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolában.

Két napos honvédelmi felkészítés a megyei védelmi igazgatásban dolgozók részére

A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság március 3-án és 4-én tartja a területi és a helyi a védelmi igazgatásban dolgozók honvédelmi felkészítését. A honvédelmi igazgatási feladatokat ellátók megyei szintű, két napos foglalkozása annak az országos felkészítés-sorozatnak a része, amelyet a helyhatósági választásokat követően négyévente minden megyében megszervez a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatala. 

Kézilabda: Kikapott a Marosmenti NKSE

Nagy csatában, de alulmaradtak a makói kézilabdás lányok a Szeghalom elleni találkozóőn a női kézilabda NB II. Délkeleti csoportjának 13. fordulójában.