Remek hangulatban telt a hagyományosnak nevezhető Tavaszváró Nemzetközi Úszóverseny első napja a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Keményen küzdő fiatalok és baráti találkozások jellemezték a mai napot. Nem is volt egyszerű a fegyelem megkövetelése, a több száz gyerek, amikor nem versenyzett, akkor szaladgált, nevetgélt, ismerkedett. Remek családi programnak (is) bizonyult a fieszta.

De ne felejtsük el, hogy versenyről van szó, így mindenképpen kiemelendő, hogy felnőtteket megszégyenítő akarással küzdöttek a gyerekek. No, igazából nem is egymással, mint inkább a győzelem miatt. Sportban ez már csak így megy.

Három ország állított ki csapatot, mintegy hatszáz nevezett versenyzővel. A szerb szóval keveredett zsivajban próbálták találgatni a gyerkőcök, hogy merre is van az a Szentes, Budapest, Szeged, ahonnan az éppen aktuális játszótársuk származik, aki akár: az imént még versenytársukként csapdosott a vízben.

A mai nap eredményeit a galériánkban tekinthetik meg!

 

G.

(Az eredmények a Hód Úszó SE oldaláról származnak.)