Dr. Kószó Péter  köszöntőjében elmondta, hogy nagy megtiszteltetés jelent számára, hogy a Magyar Gazdakörök Szövetségének alapító tagjaként ismét részt vehet a Hódmezővásárhelyi Gazdakör bálján. „Jakab Istvánnal 1988-89-ben, a rendszerváltás hajnalán ott voltunk annál a bölcsőnél, amelyen kimondatott az, hogy adjunk igazságot a magyar parasztságnak” – folytatta köszöntőjét, amelyben nagy tisztelettel emlékezett vissza Kovács Lajosra, a gazdakör néhai elnökére, aki oly nagy vehemenciával védte a magyar gazdák érdekeit. Az elmúlt húsz év fontos eredményének nevezte, hogy a magyar termőföldet sikerült megvédeni. Megköszönte a magyar agrárium, parasztság kiemelkedő teljesítményét, a sok munkát és kiállást. Hangsúlyozta, hogy a kifejezést büszkén kell felvállalni, hiszen a parasztság mindig a haza ekvivalens része volt, valamint örömét fejezte ki, hogy Szegedről Vásárhelyre kerül át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei kirendeltsége. A bálozóknak jó együttlétet kívánt.

Dr. Péter Mihály, a Magosz alelnöke elmondta: az elmúlt időszak munkás periódus volt, és ez az elkövetkező időszakban sem lesz másként. „Nagy kihívás előtt állnak a gazdák, amelyet teljesíteni fognak” – fogalmazott.

Jóleső érzés a bálon lenni – mondta Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve: a munkát becsülettel elvégezték, amely után következhet a kiérdemelt szórakozás.

A piaci helyzet és a belvízkárok miatt embert próbáló év volt a tavalyi, de a 2015-ös év sikerességének megalapozása a báli mulatságon kezdődhet el – tette hozzá Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnöke.

A Forgatós Táncegyüttes műsora színesítette az estét, a jó hangulatról pedig Labozár Antal közreműködésével, az Orosházi Hangulat zenekar gondoskodott.

A rendezvényen részt vett Vecseri Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fő-falugazdásza, Nagy Réka,a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési államtitkárságtól, Juhász István igazgató, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei képviselője, Magyar Gábor kabinetvezető, Futó Tamás, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője, Benkő Zsolt önkormányzati képviselő, valamint Kormányos Sándor, Csengele polgármestere.

Rozgonyi Ádám