Visszakapja az angyalos címerét a makói Galamb

A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola tetőszerkezetének rekonstrukciója a végéhez közeledik. Elkészült az angyalos középcímer, mely előre láthatóan március 16-án, a magyar zászló és címer napján kerül felszentelésre. 

Sportjátszóház a Kórházban – Galériával!

Sportjátszóházzá alakult kedden a vásárhelyi Erzsébet Kórház L épületének emeleti része, ahol óvodások és kisiskolások képességfejlesztő foglalkozásokon vehettek részt. „A mozgást igénylő feladatok végrehajtása közben olyan élményeket szereznek, amelyek a természettudomány és a nyelvtanulás irányába lendíti őket” – fogalmazott Walterné Böngyik Terézia, a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola igazgatója.

Hegedűversenyre és felvételire készülnek a Péczelysek

Növendékhangversenyt tartott kedden a vásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A fellépők közül Bánfi Petra és Varsányi Gyöngyi Szegeden szeretnék folytatni zenei tanulmányaikat, felvételire készülnek, Földházi Lilien pedig nemzetközi hegedűversenyen indul.

VB 2022: Elképzelhető, hogy télen rendezik a tornát

2022-ben Katarban rendezik a férfi labdaragú világbajnokságot, viszont az ott tapasztalható nyári hőség miatt felmerült, hogy a tornát az évvégén november-december környékén bonyolítanák le. Az európai klubok nem tetszésüket fejezték ki.

Kézilabda: Német csapat ellen folytathatja a MOL-Pick Szeged

Kedden megtartották a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő párosításainak sorsolását az Európai Kézilabda Szövetség bécsi központjában. A MOL-Pick Szeged csapata a német Rhein-Neckar Löwen ellen léphet pályára. 

100 közmunkást foglalkoztatnak Földeákon

A hétfői bizottsági ülésen Földeák képviselőtestülete döntött a település 2015. évi költségvetéséről. Hajnal Gábor polgármester beszámolt a közeljövő fejlesztő beruházásairól, valamint az induló közmunkaprogramról.

Álomesküvő az álomcéggel

Az esküvő minden lány fantáziáját megmozdítja, akár bevallja, akár nem, és minden esküvőnek sarkalatos pontja az, hogy milyen ruhája legyen a menyasszonynak. Életünk egyetlen eseményére sem tudunk ennyit készülődni, sokan már egy évvel a nagy nap előtt elindulnak és keresik álmaik ruháját.

Bírságot kapott az Aldi

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt közel 48 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt-t – adott tájékoztatást az eljárásról Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Az egyéni vállalkozóknak szerda a határidő

Az egyéni vállalkozóknak, és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek 2015. február 25-ig kell eleget tenniük személyijövedelemadó-bevallási és fizetési kötelezettségüknek.

Tervezett csatornázási munkák Mindszenten

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 9-10.hetében tervezett munkavégzés Mindszenten. A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

Bozó Zoltán kapta a Csongrád Megye Gazdaságáért díjat

A Csongrád Megye Gazdaságáért díjat idén Bozó Zoltán, a MetalCom Távközlési és Rendszerintegrációs Kft. ügyvezetője vehette át Nemesi Páltól, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől. A díjátadóra február 21-én, a Kamara Francia Üzleti Estjén került sor.

Fogadóórát tartott Hódmezővásárhely polgármestere

Több mint húszan keresték fel Almási Istvánt kedden a vásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. A lakosok között volt, aki kulturális ötlettel kereste fel a polgármestert, míg volt, aki arra tette javaslatot, hogy mit valósítsanak meg a volt Kossuth helyén.

Az állam nagyobb garanciát vállal a szociális ellátásban

Március 1-jével átalakul a szociális segélyezési rendszer. Számos ellátás neve megváltozik, az ügyintézés helyszíne, menete is átalakul: átláthatóbb, gyorsabb, egyszerűbb lesz. A keddi Napraforgóban dr. Makó András, a vásárhelyi Járási Hivatal vezetője és dr. Égető Gábor, a makói Járási Hivatal vezetője volt a vendég. A műsorvezető Soós Kata.

Csökken a belvizes területek nagysága

Az elmúlt 24 órában a Tisza-vízgyűjtő északi részén területi átlagban 2 mm körüli, máshol – az ATIVIZIG területén is – 1 mm alatti csapadék jelentkezett.

Eldőlt: tó lesz a Kossuth helyén

1017-en voksoltak arra, hogy tavat alakítsanak ki a volt Kossuth iskola helyén. Az egykori oktatási intézmény helyén várhatóan 2-5 éven belül valósítják ezt meg – jelentette be Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a szavazók között négy tízalkalmas családi strandbelépőt is kisorsoltak. 

Cigány- magyar “Ki mit tud?”

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségű Önko9rmányzata felhívást tesz közzé óvodáskorú és általános iskolások részére a CIGÁNY - MAGYAR KI MIT TUD? tehetségkutató versenyen való részvételre. 

Megkezdődött a magyar-török kormányzati csúcstalálkozó

Szijjártó Péter tárgyalásaival megkezdődött a magyar-török kormányzati csúcstalálkozó: a külgazdasági és külügyminiszter fogadta Nihat Zeybekci gazdasági minisztert és Mevlüt Cavusoglu külügyminisztert - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A gyomorfekélyt okozó baktérium ellen fejlesztettek növényi hatóanyagot szegedi és vajdasági kutatók

A gyomorfekélyt okozó Helicobacter pylori ellen fejlesztettek növényi hatóanyagot a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja és az Újvidéki Egyetem természettudományi karának szakemberei. Az elért eredmények alapján szabadalmi beadvány készült.

F1: Valami nem stimmel az Alonso-balesettel

A német és a spanyol sajtó is azt feltételezi, hogy nem egyszerű balesetben sérült meg Fernando Alonso vasárnap, a barcelonai teszten. A Marca és az Auto Motor und Sport is Sebastian Vettel véleményéből indul ki, aki állítja, hogy a spanyol lassan ment a balesetnél, és igen furcsán hagyta el a pályát.
 

Kecskeméti főiskolások napelemes autóval indulnak egy ausztrál versenyen

A kecskeméti főiskolásuk saját fejlesztésű napelemes autójukkal beneveztek a World Solar Challenge versenyre, amely során Ausztrálián keresztül 3 ezer kilométert kell megtenniük októberben – tájékoztatta Kutasi Zoltán, a Kecskeméti Főiskola műszaki ügyintézője, a csapat kapitánya kedden az MTI-t.

Kallai: Kíváncsiak az emberek a fejlesztésekre

Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója fórumsorozat keretében járja a térség településeit, hogy tájékoztassa a lakosságot a két kórház fejlesztésének hatásáról.

Ismét Afrikából kaphatunk hívásokat

Az elmúlt napokban ismét többen is konstatálhatták, hogy különböző, afrikai országokhoz tartozó előhívószámú telefonszámról volt nem fogadott hívásuk. A rendőrség figyelmeztet, körültekintően járjunk el, mert a visszahívás jelentős többletköltséget eredményezhet!

Majdnem fél tonna kábítószer egy „üres” kamionban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 417 kg marihuána gyanús anyagot találtak egy holland tehergépjárműben Röszkén. A kábítószer gyanús anyagot lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak.