A devizahitelek elszámolása és forintra váltása kapcsán az új törlesztőrészleteket első alkalommal májusban fizethetik az adósok. Mivel február elsején életbe lép a fair bankolásról szóló törvény is, a jelzáloggal biztosított régi devizakölcsönök egy része módosul. Azt, hogy a forintosítás és az elszámolás miatt miként változik meg a tartozás összege és pénzneme, írásba kell rögzíteni.

A szerződésmódosításhoz nem kell közjegyző, ezt a bankok díjtalanul végzik el. A forintosítás nem érinti a bejegyzett jelzálogjogot, ezt tehát a Földhivatalnak nem kötelező benyújtani.

Közjegyzőhöz is egyetlen esetben kell majd fordulni, amikor a forintátváltást követően a devizahiteles új kölcsönt vesz fel, mert jobb feltételekkel kapja meg egy másik banktól, mondta a Krónikának Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Ilyenkor egy új kölcsönjogviszony jön létre, s ezt az új kölcsönjogviszonyt a közokirati bizonyíthatóság és a végrehajthatóság miatt közjegyzői okiratban kell aláírni.

A munkadíj a kölcsön összegétől függetlenül egységesen 15 ezer forint lesz, ehhez járhat még az 5 ezer forintos költésgyérítés. Az ilyen megállapodásokat regisztrálja majd a Földhivatal, a jelzálogjoggal együtt. A régi adatok törlése és az újak feltüntetése díjmentes lesz. A forintosítás Budapesten 87 ezer ingatlant érinthet.

forrás: hirado.hu