Új szabályt vezetnek be: erre figyeljen, aki Romániában autózna!

Romániában február 15-től lépnek életbe a közúti közlekedés új szabályai, amelyek szerint már csak gyerekülésben lehet szállítani a 135 centiméternél alacsonyabb gyermekeket – figyelmeztetett a Romániai Országos Rendőr-felügyelőség (IGPR).

Megszűnik a Rogers is – minden képzési formát lehet folytatni a megyében

Az Esély a Hátrányos helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány kuratóriuma megszünteti a Rogers Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartását is – erről szól a határozat, amelyet átadott a Csongrád Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályán, a mai napon a szervezet képviselője. A Hivatal a bejelentést követően a nemzeti köznevelésről szóló törvény vonatkozó rendelkezése alapján meghozta döntését az iskola tanulóinak elhelyezéséről. A megszűnő intézményben folytatott képzésekkel kapcsolatban megjelölték azokat az iskolákat, amelyek azonos profillal, illetve engedélyezett köznevelési feladattokkal rendelkeznek.

Teljes megújulás vár a Kertvárosra

Az 50-60 éves városrészt újjáépítjük az elkövetkezendő időszakban – jelentette ki Lázár János csütörtök este, a Nyugdíjas Lakóparkban megtartott lakossági fórumon.

Újra összegyűltek a gazdák az Agrárcentrumban

Csütörtök este rendezték meg a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület „Téli esték” című rendezvénysorozatának második előadását, a vásárhelyi Agrárcentrum Petőfi utcai épületében. A soron következő előadók Hatala Ákos, a DuPont Magyarország Kft. szaktanácsadója, valamint Klimaj András, a Pioneer Kft. munkatársa voltak.

Lázár: az egyik legnagyobb feladat, hogy átalakítsuk a szakképzést

A közigazgatás reformjáról, a nemzeti közműszolgáltatóról és szakképzés átalakításáról is szó esett csütörtökön, a Tarjáni Olvasókörben. Az intézményben Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő, Almási István polgármester és Hegedűs Zoltán alpolgármester tartott lakossági fórumot.

Közösen emlékeztek Vásárhelyen a magyar kultúra nagyjára – videóval és képgalériával

A magyar kultúra napja alkalmából az erdélyi polihisztor, gróf Bánffy Miklós munkásságát bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Tornyai János Múzeumban. A megnyitón a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergelyné Tőkés Erzsébet kijelentette: fontos, hogy együtt emlékezzenek határon innen és túl a magyar egyetemes kultúra nagyjairól.

Egészséges életmódra oktatták a Szent István Általános Iskola diákjait

Az elsősegélynyújtással és a helyes szájápolással ismerkedhettek meg a vásárhelyi Szent István téri iskola alsó tagozatos tanulói, akik lúdtalp-és gerinctornán, valamint sportfoglalkozáson is részt vettek. A fáradalmakat a teaházban pihenhették ki, néhány bögre forró ital elfogyasztásával.

Hazatért gazdáihoz Pörsöly Röffencs Péter Makóra – Galériával!

A Rádió7 szilveszteri fődíját, a 117 kg-os Pörsöly Röffencs Péterre keresztelt sertést, csütörtök délután adták át szerencsés gazdáinak Makón. A kétgyermekes család borzasztóan örült a szó szerint hatalmas nyereménynek, aki első perceiben már meglepetést okozott újdonsült tulajdonosainak, hiszen egy kecses ugrással meglógott a neki kinevezett ólból, de a családfő segítségével gyorsan visszaterelték a helyére. 

Bánffy Miklós prózamondó verseny a BFMK-ban

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján prózamondó versenyt rendeztek a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, ahol Bánffy Miklós írói munkásságának megismertetése volt a cél. A versenyen általános és középiskolások mérték össze a tudásukat.

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 3.-4. hetében tervezett munkavégzés Mindszenten.

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

Meglesz-e a tizedik Kosársuli siker?

Tizedik  bajnoki győzelméért száll harcba a Vásárhelyi Kosársuli vasárnap este a Hódtói Sportcsarnokban. Sasa Vejinovics, a gárda irányítója szerint az eddiginél is motiváltabban lépnek pályára a Kecskemét ellen. Az irányítóval az elmúlt hetekben elszenvedett három vereségről, és a meccsről beszélgettünk.

A régi képek varázsát szereti – ez hozott szerencsét!

Bereczki Attila Jenő Hódmezővásárhelyi lakos nyerte a 100 ÉV•100 NAP•100 FOTÓ nyereményjátékunk első nyereményét. Az időutazás támogatója a DIÓ 896 Kft. jóvoltából Attila ma átvehette 10.000 forint értékű nyereményét. 

Pékvizsga a Szegedi Fegyház és Börtönben

Péktanulók vizsgáznak január 26-án. Egy pályázati program biztosította a szakmatanulást 19 fogvatartott számára a Szegedi Fegyház és Börtönben. A tanfolyam november elején kezdődött és feltétele volt, egy kommunikációs-, önismereti- és konfliktuskezelői tréningen való részvétel.

Az élményfürdővel ismerkedtek a város óvodásai

Hódmezővásárhely új élményfürdőjével ismerkedtek a város óvodásai. Az első csoport, 30 kisgyermek a Pálffy utcai intézményből látogatott el a fürdőbe. A sportoló gyerekek élményfürdő használatáról Fekete Ferenc önkormányzati képviselő, sporttanácsnok a helyszínen tartott sajtótájékoztatót.

Ismét van fűtés Hódmezővásárhely utcáin

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a hibaelhárítás befejeződött, és a fűtés újraindult a Kistópart, a Bajza, az Éva és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcai távfűtött lakásokban. Megértésüket, türelmüket köszönjük!

E-Ebnyilvántartó Rendszert készített a vásárhelyi önkormányzat

A települési önkormányzatok három évente kötelesek ebösszeírást végezni. A hódmezővásárhelyiek immáron interneten keresztül is regisztrálhatják ebeiket, az új nyilvántartó rendszeren keresztül. Az ebek nyilvántartásáról Antal István, a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal lakosságszolgálati irodájának vezetője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

Ön is beleszólhat

Az egykori Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium épülete 2011-ig adott otthont iskolásoknak, akkor, az épület állapota miatt, kénytelenek voltak új helyre költözni. Az épület viszont ott állt üresen, torzóként csúfítva a város szívét. Idén befejeződik a bontás. De mi lesz a helyén? Erre a kérdésre kerestük a választ.

Péczely Attila emlékest a Bessenyeiben

A hódmezővásárhelyi zeneiskola névadójára, a neves népdalgyűjtőre, népzenekutatóra, Péczely Attilára emlékeznek január 23-án 18 órai kezdettel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az esten köszöntőt Almási István polgármester, megnyitóbeszédet Vágó János, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója mond.

84 millió euró kártérítést fizetett a Costa Concordia tulajdonosa

A 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró balesetében meghalt áldozatok családjai és a túlélők közel 85 százalékának fizetett kártérítést a Costa Crociere olasz hajótársaság. A hajókatasztrófa első fokú bírósági tárgyalásának utolsó szakasza csütörtökön kezdődik.

Február elsejétől változik az útdíjrendszer

Az egyhónapos próbaüzemet követően február elsejétől változik az útdíjrendszer, a döntés értelmében több szakasz ingyenes lesz, közöttük a ferihegyi gyorsforgalmi út - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.

 

Robbie Williams a Led Zeppelin alapítójával perlekedik

Azt gondolnánk, hogy a zenészek élete könnyed szórakozás és fenékig tejfel, ami talán igaz is. Viszont az is, hogy egy ismert zenész se nagyon választhatja meg a szomszédját. Robbie Williams 2013-ban Jimmy Page szomszédságába költözött, a békés egymás mellett élés azonban nem alakult ki köztük. Jelenleg perben állnak egymással.

Farsangra készülnek a mindszenti óvodások

Sikeres nevelési félévet zárt a mindszenti Károly és Móricz utcai Óvoda. Emelkedett a létszám, a két intézménybe összesen 186 gyermek jár. Az elmúlt időszakról és a jövőbeli tervekről Korom Éva Andrea intézményvezetőt kérdeztük.